téma: tánc

Szerelem, boldogság, táncház – Házasság hete Orosházán

Jól sikerült a házasság hete alkalmából szervezett programsorozat második estje, a táncház február 13-án. tovább

Nagyon jó pedagógus környezetben dolgozom- Beszélgetés Kardosné Bánhidi Évával

Zeneszó, ének, és feldíszített környezet. Ez a légkör fogadott bennünket, mikor beléptünk az orosházi zeneiskola ajtaján. Az új igazgató, a régi tanár, mosolyogva invitált bennünket irodájába, hogy meséljen az őket ért változásokról.

tovább

Sikeres táncosok – Bánfi Antal és Bellágh Mária

Bánfi Antal és Bellágh Mária orosházi táncosok, sikeresen szerepelnek a megmérettetéseken.  

tovább

A tánc összeköt – Orosházán is

Ismét táncpárokkal telt meg a Székács iskola díszterme december 9-én. Az Antali Zoltán nevével fémjelzett felnőtt tánctanfolyam harmincnegyedik záróbáljára érkeztek, hogy bemutassák tudásukat és persze azért is, hogy szórakozzanak. tovább

Candy Dance Crew: az eddigi legjobb formában

Országos minősítő táncművészeti versenyen vett részt az orosházi csapat. 14 produkcióval indultak, összesen négy kupát, 11 arany- és három ezüstérmet hoztak haza. tovább

Fesztiváloztak a telepiek

Tizenegyedik alkalommal gyűltek össze a rákóczitelepiek szombaton, hogy egy közösségben, jó hangulatban eltöltött nappal erősítsék a városrész lakóinak összetartozását. A Rákóczi fesztivál gazdag programjában volt is minden, mi szem szájnak ingere. tovább

Candy Dance Crew: Kecskeméten remekeltek az ifjú táncosok

A múlt hétvégén a Kecskeméten megrendezett V. Nemzetközi Dance Universum Táncversenyen vettek részt a Candy Dance Crew manó korcsoportos táncosai. Az első nemzetközi versenyükön kiváló eredményeket értek el. tovább

Fókuszban: a tánckoktél

Ismét nagy sikerrel rendezte meg a Petőfi Művelődési Központ (PMK) május 31-én a tánckoktélt, melyen mintegy kétszáz felnőtt és gyermek lépett színpadra, telt ház előtt bemutatva tehetségét, tudását. A szervezők célja, hogy a város is megismerje a PMK-ban működő tánccsoportokat, akik külön-külön, a saját műfajukban is rendkívül jó eredményeket érnek el. Felléptek: Candy Dance Crew, ReDance Hip-Hop Crew, Harangos Néptáncegyüttes, Kisharang Néptáncegyüttes, Csengettyű Néptáncegyüttes, Orosházi Mazsorett és Táncsport Egyesület, Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola társastánc és moderntánc csoportjai. Rajki Judit fotói. tovább

Jubileumi gála: 50 éve a táncért

Méltóképpen ünnepelte meg a tánc világában eltöltött öt évtizedét Antali Zoltán. A táncpedagógust köszöntő szombat esti rendezvényre megtelt az Eötvös-csarnok, nem csak vendégekkel, szeretettel, tisztelettel is. Több százan kapcsolódtak ki és léptek fel a jubileumi programon. tovább

Gyémántminősítés az orosházi táncosoknak

Nincs megállás a Candy Dance Crew tánccsapatnál, a hétvégén Debrecenben tették le névjegyüket több kategóriában. tovább

Rapper az első – de a többiek is megmutatták, mit tudnak

A fiatalok táncoltak, énekeltek, szavaltak, megmutathatták ki miben tehetséges. Igaz, végül csak egy győztest hirdettek ki, de az elismerés mindenkinek járt pénteken délután a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat által szervezett Ki Mit Tudon.
tovább

Sikert hozott a szezon első versenye

Az Orosházi Mazsorett és Táncsport Egyesület versenyzői remek teljesítménnyel kezdték a 2017-es évet. A Szolnok Open 2017 elnevezésű gálán 42 településről, 38 mazsorett csoportból, 1309 sportoló vett részt. tovább

Fókuszban a városi szilveszter

Hasonlóan az adventi időszak gyertyagyújtásaihoz, szilveszterkor is közösen ünnepelt a város lakóinak egy része. A Főtérre szervezett, retro discoval, tűzijátékkal fűszerezett mulatságot Kecskeméti Krisztina kísérte figyelemmel objektívjén keresztül, az ő fotói következnek most.

tovább

Záróbálon táncoltak Antali Zoltán növendékei

Ünnepeltek és szórakoztak: ez volt a célja a felnőtt tánciskolások báljának, amely Antali Zoltán táncpedagógus tanítványait szólította meg. A 92 táncos és a hozzátartozók, mintegy 130-an báloztak szombaton este a Székács evangélikus iskola dísztermében. tovább

Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás