2024. március 29., péntek ☼
névnap
hirdetés

Címke: orosházi gazdakör

Ápolni a hagyományokat és új elemeket megvalósítani – Horváth József díszpolgári címe

Gazdálkodó családba született, így Horváth József is ebbe az irányba indult el tanulmányai végeztével. Ismerteit mindig is igyekezett bővíteni, nyugdíjba vonulását követően...

Élete a gazdatársadalom – Több sikeres rendezvény megálmodója és létrehozója

Az Orosházi Élet új melléklete, az Orosházi Agrárinfó indulásakor mindenképp szerettük volna bemutatni azt az embert, akitől a mezőgazdasági témájú cikkek megírásához a legtöbb...

Határszemle: tavaszi munkában a gazdák

A tavasz beköszöntével a határban is beindultak és már gőzerővel folynak a tavaszi munkák. Talajelőkészítés, műtrágyázás, vetés és még sorolhatnánk. A földeken zajló tevékenységek között Horváth József az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke segített eligazodni.

Nagyot alkotni csak akkor lehet, ha időnként lazítunk – báloztak a gazdák

Már 11. alkalommal gyűltek össze Orosháza és a környék gazdái január utolsó hétvégéjén a Táncsics gimnázium sportcsarnokában. Majd négyszázan választották a gazdabálat kikapcsolódásul.

Sorsfordító emlékek – A paraszti társadalom meghatározó szerepe Orosházán

Kuláklistát, az államosított házak listáját és a paraszt írók visszaemlékezéseit is megnézhették az érdeklődők az Emlékek a paraszti társadalom sorsfordító eseményeiről című konferencián.

Pályázati tanácsadó hálózatot hoz létre az agrárkamara

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az agrártámogatások minél hatékonyabb elérését kívánja segíteni.

Sok a termés, a minőség azonban lehetne jobb is

Felemás képet mutat a nyári betakarítás, búzából például sok termett, de se a minőséggel, se az árral nem lehetnek elégedettek a gazdák.

Megkezdődött a búza betakarítása – a termés jó, az árak alacsonyak

Hamar tavaszodott és az időjárás végig kedvezett a búzának, ezért a vártnál egy-két héttel korábban kezdődött az aratás.

Magyarok Kenyere: adományozzunk, hogy mindenkinek jusson belőle

Ismét gyűlik a búza a Magyarok Kenyere Programra, amelynek kedvezményezettjei idén is hazai és határon túli jótékonysági szervezetek.

Hagyomány és tisztelet: több mint ezren a lóversenyen és aratóünnepen

A nagy hőség ellenére sokan kilátogattak Bogárzóra, a hagyományos lóversenyre és aratóünnepre, amit az eddigiektől eltérően nem augusztusban, hanem június 25-én rendeztek.

Értéket őriznek – szombaton jön a Péter-Pál napi Lóverseny és Aratóünnep

Visszatérnek az évszázados hagyományhoz: nem augusztusban, hanem június 25-én, szombaton rendezik a hagyományos lóversenyt és aratóünnepet.

Jobb megelőzni a bajt – aratás előtti gépszemle

Idén három helyszínen ellenőrizték azt a több mint 70 traktort, kombájnt és egyéb munkagépet, melyekkel az aratási munkálatokat végzik majd.

A fagy nem, de a vadak és a rágcsálók gondot okoznak a környékbeli földeken

A gazdák a növényvédelmi munkákkal hamarosan végeznek, de jön az újabb feladat: megvédeni a termést a kártevők ellen.

Földeken a gazdák – elkezdődött a vetés és talaj előkészítés

Mivel a jó idő beköszöntött, már a gazdák is kint dolgoznak a földeken. Munka akad bőven.

Maradt minden a régi – ünnepi közgyűlést tartott a gazdakör

Megtartotta tízéves ünnepi közgyűlését az Orosháza és Térsége Gazdakör. Tisztújítást is tartottak, továbbra is az eddigi elnökségi és bizottsági tagok töltik be a tisztségeket.

Hagyományok, ízek – több ezren a gazdaköri rendezvényen (videó)

Szombaton immár tizedik alkalommal rendezte meg az Orosháza és Térsége Gazdakör a Hagyományok-Ízek Versenyét. Az esemény több ezer ember részvételével, a jó hangulat jegyében telt, rengeteg fellépő kíséretében.

Kolbászverseny – keresték a legfinomabbat

A hagyományok-ízek versenye keretében keresik a térség legjobb füstölt kolbászát és szalámiját. A zsűri szerdán választott.

Pálinkamustra – keresték a nyertes párlatot

A X. Hagyományok-Ízek Verseny keretében keresik Orosháza legjobb pálinkáját. A szakmai zsűri csütörtökön választott, eredményhirdetés február 27-én.

Idén új helyszínre költözik a hagyományok-ízek versenye

Idén új a helyszín, a megszokott, magas színvonalú programok garantálják a kikapcsolódást. Ezúttal is minden egyben lesz egy kiváló programhoz, melyet idén először ingyenessé tettek a látogatók számára.

Telt ház volt az idei első gazdafórumon

Az adóbevallás elkészítésének módjáról tartottak fórumot a helyi gazdáknak szerdán. Az elkövetkezendő időszakban több előadást is szerveznek a mezőgazdászoknak.

Jubileum – gazdabál tizedik alkalommal

Szakmai kérdések is előkerültek a fehér asztal mellett a tizedik, jubileumi gazdabálon.

Gazdafórum

Az Orosháza és Térsége Gazdakör és a Települési Agrárgazdasági Bizottság január 27-én, szerdán 16 órától gazdafórumot tart a Pacsirta utca 8. szám alatti Pártok...

Papír helyett kártya – újdonság az őstermelőknél

Jön az új mezőgazdasági őstermelői igazolvány. Kiállítása és érvényesítése továbbra is ingyenes, ugyanakkor az ügyintézés sokkal egyszerűbbé és átláthatóbbá válik.

Mozgalmas esztendő – Évet értékelt a gazdakör

Mérséklődő gabonatermés, változások a támogatási rendszerben, fórumok és rendezvények. Az Orosháza és Térsége Gazdakör – az elmúlt évekhez hasonlóan – mozgalmas évet zár, és már formálódnak a 2016-os tervek is.

Ízlett az orosházi és környékbeli pálinka

Remekeltek az Orosházáról és környékéről benevezett pálinkák a zentai nemzetközi fesztiválon, 29 minősítést szereztek.