téma: Kodolányi János Főiskola

Egyre népszerűbb a Kodolányi

Tavalyhoz képest több mint háromszorosára nőtt a jelentkezések száma az orosházi Kodolányi János Főiskolán. A 194 jelentkezőből 72 fő az első helyen jelölte meg a felsőoktatási intézményt, ahol nagy számban szeretnének Békés megyéből továbbtanulni. tovább

Ez nem a jövő, ez a jelen – Szakmai nap a Kodolányin

Robotok, okos eszközök, technikai fejlesztések és megannyi előadás várta az érdeklődőket a Kodolányi János Főiskola szakmai napján április 12-én. A megjelentek olyan vezető informatikai cégekkel találkozhattak testközelből, mint az ACER, vagy a HP, az előadásokon pedig megismerkedhettek magával a jövővel. tovább

A digitalizáció mindenkié – A jövő technológiái kisvárosi környezetben

A Kodolányi János Főiskola a PC Trade System Kft.-vel karöltve szervezi meg szakmai napját. A rendezvényen a jövő oktatási formáival, innovatív technikai fejlesztésekkel és más látványos XXI. századi technológiákkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. (x) tovább

A közös jövő a siker kulcsa – Együttműködési megállapodás a Kodolányi és a Kormányhivatal között

Az orosházi székhelyű Kodolányi János Főiskola, és a Békés Megyei Kormányhivatal képviselői együttműködési megállapodást írtak alá március 1-jén. A megállapodás aláírásával újabb lehetőség nyílik az orosházi felsőoktatásban. tovább

Diplomaosztó a Kodolányiban – Kiváló teljesítményt nyújtottak az orosháziak

Diplomaosztó ünnepséget tartottak a Kodolányi János Főiskolán február 23-án. Mintegy harminc végzős vehette át diplomáját. tovább

Kodolányi-ösztöndíj középiskolások számára

A Kodolányi János Főiskola tevékenységéhez kapcsolódó területeken kiemelkedő eredményeket elérő középiskolások számára nyújt támogatást. Az ösztöndíjakban 10 diák részesülhet. tovább

Diákkutatói ösztöndíj középiskolások számára

Középiskolások számára ad lehetőséget diákkutatói ösztöndíjak megpályázására a Kodolányi János Főiskola. A támogatást 10 diák kaphatja meg, akik az iskola tevékenységéhez kapcsolódó fő területeken nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. tovább

Mennyit ér egy diploma?

Az egyik legfontosabb kérdés, amit továbbtanulás előtt álló diákként, vagy a szüleiként feltehetünk magunknak az, hogy a gyermekünk mihez kezdhet a főiskola vagy egyetem elvégzése után a diplomájával. Mennyire lesz kapós a munkaerőpiacon? tovább

Továbbtanulás előtti bizonytalanság? Itt a segítség!

Fontos tudni, hogy a főiskola vagy egyetem kiválasztása nem feltétlenül visszafordíthatatlan döntés. Néhány félév megtétele után nyugodtan át lehet jelentkezni másik szakra, vagy másik főiskolára. Ha a hallgató, a szakjához közelit választ, akkor még a megszerzett vizsgáit (kreditjeit) át is viheti a másikra. tovább

Az elsők között – Kodolányis diplomával az élen

A gyakorlatorientált képzésnek köszönhetően a Kodolányi János Főiskola országos viszonylatban az élen jár. A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) és az orosházi székhelyű főiskola vezetik az országos listát, ez a két intézmény nyújtja tartósan a legjobb százalékokat.  tovább

Partnerségben a gazdasági élet szereplőivel Dél-Békésben

Dél-Békésben a vállalkozások bevonásával alakítják ki a térség jövőjét évtizedekre meghatározó fejlesztési koncepciót. A körzet több városában is kötetlen találkozó keretében köszöntötték a települések adózóit. tovább

A fiatalok Békés megyében tartása a cél

A Kodolányi János Főiskola orosházi központja fontosnak tartja, hogy aki Békés megyében talál az érdeklődésének megfelelő szakot, úgy itt szerezzen diplomát. tovább

Főszerepben a Kodolányi főiskola

Éppen egy éve, hogy a Kodolányi János Főiskola Orosházát választotta székhelyéül. A térség országgyűlési képviselője, Simonka György szerint ez évtizedekre meghatározhatja az egész körzet fejlődését, hiszen a főiskolával a tudomány érkezett meg Dél-Békésbe, amire alapozva hozzáadott-érték növelésében segíthetnek minden területen, ennek köszönhetően nőni fognak a jövedelmek, és vonzóbb jövőképpel fog rendelkezni Dél-Békés.
tovább

Diploma: magasabb bérezés és jobb karrierlehetőség

Hat fő tett tegnap sikeres államvizsgát a Kodolányi János Főiskola orosházi székhelyén: az Oroscafe megkérdezte a vizsgázókat miért a Kodolányi mellett döntöttek és mit várnak a diploma megszerzésétől.

tovább

Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás