téma: Hét embere

Kovács Sándor, az önzetlen fafaragó a Hét embere

Nem csak magának, hanem a közösségnek is alkot. Kovács Sándor – művésznevén Kalus – a városnak adományozta egyik szobrát, hogy mindenki gyönyörködhessen benne. tovább

A hét embere: a modellezők orosházi atyja, Nóbik Gyula

Általános iskolás kora óta hódol szenvedélyének, azt mondja, soha nem gondol arra, ez volt az utolsó rendezvényük. tovább

A hét embere: Ambrus József, a legerősebb orosházi tűzoltó

Dodiként talán még többen ismerik – nem csupán lánglovagként, éveken át erősítette a helyi férfi kézilabdacsapatot. Augusztus 29-én erejét, kitartását is megmutatta. tovább

Elszánt, de szerény bajnok. Kárai Tamás a Hét embere

Immár a harmadik Európa-bajnoki címét nyerte meg az autocross Touring kategóriában Kárai Tamás, és ráadásnak a magyar versenyhétvégén sem talált legyőzőre. Így nem is kétséges, hogy ő a Hét embere nálunk. Bemutatjuk. tovább

Asztalos László: élete a kenyérsütés

A kényérünnep összeforrt Asztalos László nevével, hiszen a kiváló pékmester a kezdetek óta szervezi és segíti az augusztus 20-i rendezvényt. Ezért lett most ő a Hét embere. tovább

Közösségben, hazai pályán – Kálmán László a Hét embere

A hét embere az Oros-haza Baráti Kör elnöke, aki fontosnak tartja a lokálpatriotizmust, és ezt tettei is tükrözik.

tovább

Csapó Zsuzsa a Hét embere

A Máltai Játszótéren működő baba-mama klub foglalkozásainak egyik szervezője. Nagy öröm számára, hogy aktív részese a helyi közösségnek. tovább

Csányi László, a stúdió lelke a Hét embere

A hét embere néven új rovatot indítottunk. Első alanyunk sokrétű ember, és szeret a fiatalok között mozogni. Persze ez nem nehéz neki, hiszen tanár. tovább

Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás