2024. április 20., szombat ☼
névnap
hirdetés

Címke: Fidesz

Fogadóóra az ötös körzetben

Horváth József várja a körzetéhez tartozókat.

Fogadóóra a 9-es körzetben

Kovács Árpád várja a körzetébe élőket.

Fogadóóra az egyes körzetben

Tóth Zoltánné képviselő várja az érdeklődőket.

DK a trafikügyről: adják vissza a jogot

A Demokratikus Koalíció úgy véli, a trafiknyerteseknek elég lenne egy üzlet is. A Fidesz szerint Gyurcsány pártja nem beszélhet tisztességről.

Fogadóóra a 3-as körzetben

Németh Béla képviselő várja a körzetében lakókat.

Lakossági fórum az ötös körzetben

A helyszín a Könd utcai óvoda.

Fogadóóra a hatos körzetben

Dávid Zoltán várja az érdeklődőket május 13-án.

MSZP az orosházi trafikügyről

A helyi ellenzék úgy véli, a térségben is a Fideszhez köthető személyek nyertek dohánybolt üzemeltetési jogot.

Együtt 2014 kontra Fidesz – politika a piacon

Az orosházi piactéren kampányolt az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség csütörtök délelőtt. Néhány méterrel távolabb, a rendőrökön túl pedig mintegy 80 kormánypárti szimpatizáns transzparensekkel tüntetett ellenük.

Fidesz: az MSZP a multiknak akar kedvezni

A kormánypárt szerint az 5%-os élelmiszer Áfa nem segít az embereken.

Lakossági fórum a 7-es körzetben

A Zalai Mihály körzetében élőknek lesz lakossági fórum.

Lakossági fórum a 4-es körzetben

A Lövei Ferenc körzetében élőknek lesz lakossági fórum.

Aláírásgyűjtésbe kezdett a Fidesz a rezsicsökkentés mellett

Az orosháziak támogatására is számít a kormánypárt a rezsicsökkentés megtartása és további folytatása érdekében. Szerdán a posta előtt gyűjtötték az aláírásokat a képviselők.

Fidesz: Pont a szocialisták fogják megmagyarázni?

A párt helyi alelnöke küldött közleményt szerkesztőségünkbe.

Fogadó óra a 4-es körzetben

Lövei Ferenc képviselőtől kérdezhetnek a körzetében élők.

A kormány ellen és mellett demonstráltak

Az ellenzéki demonstrálók 200-an, a békement tagjai 2000-en vonultak Gyula utcáin a maguk igazát hirdetve a közvéleménynek.

Kubatov nyitotta meg a Fidesz-irodát

A szorosabb kapcsolattartást szolgálja a Fidesz új, Thék Endre utcai irodája.

A Fidesz szerint Varga hazudik

Két fideszes képviselő is reagált az MSZP-s egykori miniszter szavaira.

A Fidesz reagálása prémium ügyben

Az MSZP közleményére két fideszes országgyűlési képviselő reagál.

Hova költöztek a pártok?

A járási hivatal miatt elköltözött az MSZP és a Fidesz. A Jobbik még irodát keres.

Az MSZP a képviselőségről is lemondatná Kovács Árpádot

Az ellenzéki párt felszólította a lelkészt, hogy adja vissza képviselői helyét is. A Fidesz szerint az MSZP-nek ehhez semmi köze.

Az oktatási biztoshoz fordult az MSZP

Szerintük a polgármester politizál az iskolában. A városvezetés másként látja.

Járási hivatalok – a politikusok szemével

A parlamenti képviselők közül az ellenzékiek kétkedők, a kormánypártiak bizakodók.

Lakossági fórum az 1-es körzetben

Tóth Zoltánné lakossági fórumra várja a körzetében élőket.

Három év nem jogerősen a háziorvosnak

Politikai ütésváltás lett egy orvosi perből, aminek érintettje az új orosházi háziorvos, dr. Loboda Fábián.