Április 9-re kész a sportcsarnok
2010. március 5. / rovat: kiemelt, közélet / szerző: Vági Kata
A tervek szerint halad az Eötvös iskola felújítása, az Ifjúság úti óvodában június elején indul a munka.
Szebbek és jobbak lettek a galériák
2010. március 1. / rovat: kiemelt, szolgálati közlemény / szerző: Balogh Csaba
A tavasz első napja elhozta a felfrissülést az OrosCafé galériáiba. Ezúttal a felhasználóbarátságra gyúrtunk rá.
Fedett uszoda jövőre?
2010. február 4. / rovat: kiemelt, közélet / szerző: Melich Krisztina
A tervek szerint igen. Célegyenesbe ért a nagyszabású gyopárosfürdői fejlesztés – már 2,5 éve húzódó – pályázata.
Új év, új lehetőségek az OrosCafén
2010. január 5. / rovat: kiemelt, szolgálati közlemény / szerző: Balogh Csaba
Bár a gép forog, az alkotó egyáltalán nem pihen: idén is lesznek bőven újítások az OrosCafén. Az év elején rögtön egy látványossal indítunk.
Leáll a termelés az öblösüveggyárban
2009. december 9. / rovat: gazdaság, kiemelt, közélet / szerző: Somodi Gyöngyi
Mindössze két és fél hónapra. A leállás oka viszont örömteli, hiszen a gyárban egy több millió eurós fejlesztést hajtanak végre.


Minden év szeptemberében, a hónap utolsó vasárnapján világszerte megrendezik a Szívünk Napját. Ebből az alkalomból a Magyar Kardiológusok Társasága a Magyar Nemzeti Szívalapítvánnyal karöltve rajzpályázatot hirdet óvodásoknak, valamint alsó és felső tagozatos gyermekek részére. Te hogyan védenéd szíved egészségét? Ha kedvet kaptál rajzold le és küldd el! Értékes nyeremények várnak gazdára. A részletekért