2024. március 28., csütörtök ☼
névnap
hirdetés

Címke: egyéni sport

Nemzetközi asztalnál Leszkó Bence

Csehországban az orosházi fiatal hetedik lett. Különdíjat is bezsebelt, és persze sok hasznos tapasztalatot szerzett.

Eötvös DPSE: Farkas és Zsemberi értékes pontokat szerzett

Az Eötvös DPSE két fiatal tehetséges asztaliteniszezője országos versenyen bizonyított az elmúlt hétvégén.

Asztalitenisz: profik és amatőrök játszottak a Szent István kupán

A nemzetközi asztalitenisz bajnokságon csapatban, párosban és egyéniben is játszottak a résztvevők, több helyi siker is született.

Kajak-kenu: Három Homonnai arany a magyar bajnokságon

A világbajnoki ezüstérem után szinte pihenő nélkül állt rajthoz több számban is Homonnai Luca a hazai bajnokságban. Gyorsan begyűjtött három első helyet, és az is kiderült, marad a Homonnai-Janics páros.

Sakk: Horváth Zsolt dupla győzelme

Négynapos megmérettetésnek adott otthont városunk, a végén az is kiderült, ki lett a megyebajnok.

Maratoni sakkverseny

Négynapos sakkverseny kezdődött a Táncsics gimnáziumban csütörtök délután. Eredményhirdetés vasárnap este.

7 ország, 82 hajó – eredményes verseny Orosházán

Ideális körülmények közt jó hajómodell-versenyünk volt – így összegzett Nóbik Gyula a hétvégi, gyopárosfürdői megmérettetés kapcsán. Orosházi érem is született.

Orosházi sikerek a nemzetközi lóversenyen

A borongós időjárás ellenére a szervezőknek sikerült minden versenyszámot lebonyolítania a bogárzói nemzetközi lóversenyen.

Ezüstérmes a Homonnai-Janics kettős a kajak-kenu világbajnokságon (frissítve)

Élete első felnőtt világbajnokságán ezüstérmet szerzett Homonnai Luca a milánói kajak-kenu világbajnokságon. Kajak 200 méteren Douchev-Janics Natasával indult.

Vasárnap délelőtt döntőzik Homonnai Luca

Az orosházi születésű kajakos Douchev-Janics Natasával együtt a világbajnoki címért lapátol majd Milánóban. Drukkoljunk nekik!

Döntőben a Homonnai-Janics páros a kajak-kenu vébén

A milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokság péntek délelőtti előfutamán egyből a fináléba jutott K-2 200 méteren Homonnai Luca és Douchev-Janics Natasa párosa.

Janics-Homonnai: együtt készülnek a kajak világbajnokságra (videó)

Homonnai Luca orosházi sporttörténelmet írt, amikor olimpiai bajnok társával, Douchev-Janics Natasával kijutott a milánói felnőtt kajak-kenu világbajnokságra. A vébé kezdete előtt ellátogattunk hozzájuk a szolnoki edzőtáborba.

Sakk: a megyebajnoki címért Orosházán

Augusztus végén többnapos sakkversenynek ad otthont Orosháza – a szervezők előzetes információi szerint az idei megmérettetésen is meglesz a félszázas létszám, és a résztvevők között lesznek nemzetközi címviselők is.

Megtámadták a Kékestetőt – kerékpárral

Négy orosházi is részt vett a Kékesi Csúcstámadás nevű kerékpárversenyen. Márta Mihály nyert, Lászlai Tibor harmadik lett korosztályában.

Az én sportom az úszás – Selmeczi Edit a hét embere

Azt mondja, nem feladatról van szó, hanem hivatásról. A gyerekek nap mint nap várják élményeikkel, szeretetükkel, tudásvágyukkal, nem csak a medence partján.

Újabb tíz érem úszóinktól

A vajdasági Adán XIX. Delfin Cup néven rendeztek úszóversenyt a hétvégén, melyre 7 ország 28 egyesülete 358 versenyzőjét nevezte, akik 711-szer rajtoltak el.

95 évesen úszott világrekordot Béla bácsi

Az orosházi születésű Dr. Bánki Horváth Béla 200 háton világcsúccsal nyerte Kazanyban a szenioroknak rendezett Masters-világbajnokságot.

Izomban is ott vagyunk

Az orosházi lányok szépek, a fiúk pedig izmosak. Ezúttal Bálint Krisztián testépítő ért el első helyezést.

Erős mezőnyben negyedik hely az Eb-n Szabó Áginak

Csehországban felnőtt fekvenyomó Eb-n vett részt az Orosházi Toldi SE versenyzője, Szabó Ágnes. Azt mondja, jobb eredményt várt, de ez is egy tapasztalat.

Nemzetközi versenyen remekelt Leszkó Bence

Az orosházi sakkozó két megmérettetésen is asztalhoz ült, és ismét bizonyította felkészültségét.

Úszás: 37 érem a Királyok Városából

A kétnapos versenyen 9 arany-, 13 ezüst-, és 15 bronzérmet úszott össze Selmeczi Edit és Schmidt Jenő nyolc tanítványa.

Liget Fürdő Kupa: 5 arany-, 7 ezüst-, 3 bronzérem

A megyebajnokság soron következő, hatodik fordulójába is számító úszóversenynek Gyomaendrőd adott otthont a júliusi hétköznapon.

Homonnai Luca két számban is ifi világbajnok lett

Nagyon megy az orosházi kajakos lánynak. A felnőtt vb indulás megszerzése után az ifjúsági világbajnokságon sem tudták legyőzni.

Kajak: Homonnai jól teljesít az ifi vébén

Két számban is túl van már az elő- és középfutamokon. Mindet megnyerte.

Aranyjelvényes orosházi úszók

A négynapos versenyprogramban a fiatalok minden versenyszámban egyéni legjobb időeredményeiken javítottak.