2024. április 16., kedd ☼
névnap
hirdetés

Címke: békés megyei önkormányzat

Több mint száz millió forint többletforrás jutott Orosházának

A települések és a Békés megyei Önkormányzat közös fellépésének köszönhetően többlet források érkeztek a megyébe. Orosháza két projektje több mint száz millió...

Nyertes pályázatok a Magyar Falu Programban

Magyarország Kormánya eltökélt a magyar vidék fejlesztése és fejlődése mellett, ezért 2018-ban meghirdette a Magyar Falu Programot, ami egy olyan lehetőség, mellyel...

Döntés született a következő évek fejlesztéseiről a júniusi megyegyűlésen

A Békés Megyei Önkormányzat veszélyhelyzet utáni első ülésén több tájékoztatót hallgatott meg a testület, valamint elfogadták az Integrált Területi Programot.

Járási egyeztetéseket kezdeményezett a megyei önkormányzat

A Békés Megyei Önkormányzat megyejárást indított, egyeztetésre hívta a települések polgármestereit. Békés megye kilenc járásának székhelyén – Orosházán, Mezőkovácsházán, Békéscsabán, Gyulán, Békésen,...

Elnöki elismerés Dr. Kovács Irénnek

Az orosházi kórház nyugalmazott főorvosát is díjazták. A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított Elnöki elismerés kitüntető díjakat évek...

Hamarosan újabb felhívásokra pályázhatnak a megyei települések

Zárul a 2014-2020-as fejlesztési ciklus, ezzel egyidőben pedig indul a 2021-2027-es, várhatóan néhány hét múlva megjelennek az új felhívások, pályázhatnak a települések,...

TOP: Pusztaföldvár is többlettámogatást kap

Több Békés megyei projekt többlettámogatási igényét hagyták jóvá, köztük van Pusztaföldvár is. A Kormány 2064/2020. (XII. 31.) Korm. határozatával...

Online kézműves vásár a megyei önkormányzat honlapján

A Békés Megyei Önkormányzat múlt év végén online karácsonyi vásárt és facebook kampányt szervezett azért, hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került...

Zöld utat kapott a megyei önkormányzat egészségügyi pályázatának átdolgozása

A román Irányító Hatóság arról értesítette a Békés Megyei Önkormányzatot, hogy hozzájárul az Arad megyével közösen benyújtott egészségügyi pályázat átdolgozásához, így a...

Online karácsonyi vásárt szervez a megyei önkormányzat

A Békés Megyei Önkormányzat úgy döntött, segíteni próbál a megyében élő és munkálkodó kistermelőknek és kézműveseknek azzal, hogy – ha már...

Zalai Mihály levele a Dél-Békés Mentőcsoportnak

A Békés Megyei Önkormányzat elnöke reflektált a Dél-Békés Mentőcsoport nyílt levelére, melyben a szervezet válaszokat várt a ROHU 453 pályázat átszervezése kapcsán.

Válaszokat vár a DBMCS

Szeptember 10-én hívott össze rendkívüli megyegyűlést Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, ahol döntés született a ROHU453 projekttel kapcsolatosan. Ennek...

Helyreigazítás: Puju János nem bukott meg, saját maga kérte felmentését feladatai ellátása alól

Az oroscafe.hu internetes híroldalon (portálon) 2020.09.21.-én a ,,Kiegészítés: megújuló út, problémás foglalkoztatás és határon túli kollégisták is fókuszba kerültek a Megyegyűlésen"című cikkben...

Bajkán György: nagy megtiszteltetés, hogy elismerik a munkámat

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított Elnöki elismerés kitüntető díjat vehetett át Bajkán György, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője.

Ülésezett a megyei önkormányzat

Több témáról is döntött a megyei közgyűlés. Beszámoltak többek között a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei...

Határozatlan ideig nem dolgoznak a DBMCS önkéntesei

Rendkívüli operatív értekezleten tartott tájékoztatót az orosházi és mezőkovácsházi járás polgármestereinek a Dél-Békés Mentőcsoport munkájáról és a második hullám teendőiről a kuratóriumi...

A megyei kórházak eszközbeszerzései kerültek a középpontba

Rendkívüli megyegyűlést hívott össze Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke. Az ülésen döntés született a ROHU453 projekttel kapcsolatosan.

Jövőnk a gyermek: könyvbemutató és konferencia a népességfogyásról

A népesség fogyása még előttünk álló feladat – ezzel a témával foglalkozik az a könyv, melyet szeptember 4-én egy konferencia keretében mutattak...

Orosháziakat is elismertek az ünnepi megyegyűlésen

A járvány miatt elmaradt márciusi megyegyűlést szeptember 3-án pótolták. Az eseményen Bajkán György a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetőjét és dr. Duray Gergő,...

Megyenapi kézművesvásár és mesterségek ünnepe

Szeptember 5-én, szombaton 9 órakor indul a program Békéscsabán a Szent István téren. Békés megye legnagyobb kézműves vásárán és...

A központi kórház dolgozóit is segíti a Békés Megyei Önkormányzat

A Békés Megyei Önkormányzat a Békés Megyei Központi Kórházat is támogatásban részesítette a „Békés megye összefog!” akció keretében létrehozott járványügyi védekezési alapból....

Egyedülálló, soha nem látott fejlesztés valósulhat meg a megyében

Békés megye még mindig a legjobbak között említhető a koronavírus elleni küzdelemben. Oravecz Nóra, a Dél-Békés Mentőcsoport (DBMCS) elnöke már a jövő...

A rendőrök után a mentősöket is támogatta a megyei önkormányzat

Eszközöket kapott több megyei mentőállomást is. A beszerzést a Békés megyei Önkormányzat akciójából befolyt összegből valósították meg. A rendőrök...

Az Orosházi Rendőrkapitányság két számítógépet kapott a megyei önkormányzattól

Két új számítógéppel bővült az Orosházi Rendőrkapitányság. Az eszközöket a Békés Megyei Önkormányzat kezdeményezésére indított gyűjtésből szerezték be. A...

Idén elmarad a Megyenap

A koronavírus-járvány miatt idén nem rendezi meg hagyományos Megyenapját a Békés Megyei Önkormányzat. Zalai Mihály, a megyei önkormányzat elnöke döntését azzal indokolta,...