2024. március 29., péntek ☼
névnap
hirdetés

Címke: adománygyűjtés

Székács alapítvány – a nélkülözőkért

Tegyünk azokért, akik karácsonykor is nélkülöznek – szól az alapítványi felhívás. December 17-éig gyűjtenek.

Cipősdobozba zárt szeretet – a gellértegyházi alapítvány hív összefogásra

Nem sok minden fér egy cipősdobozba – gondolhatnánk. Pedig igenis a legtöbb: a másokkal való törődés. A Történelmi Gellértegyházáért Alapítvány tagjai sok ilyen dobozkában bíznak.

Együtt a gyerekekért – a szebb karácsonyért

Idén 4. alkalommal indul útjára a „Dobozba zárt szeretet” elnevezésű kezdeményezés. A mostani akció azonban eltér az eddig megszokottól.

Zöld doboz a Diáktanya kerítésén – élelmiszerrel segíthetünk

Segíteni a nehéz sorsú embereket – ezzel a céllal indult útjára egy új kezdeményezés Orosházán.

Kőművest keres a nehéz sorsú család

A tűzben szinte mindenét elvesztő háromgyermekes családanya most újra a segítségünket kérte, kőművest keres, aki befejezi a felújítást, hogy végre hazamehessenek.

Egy délután a színesebb játszótérért

Kikapcsolódás és adománygyűjtés - ennek jegyében telt a szombat délután a Máltai játszótéren.

Háztűz után, az újrakezdésben bízva

Nehéz már az összezártság, várjuk, hogy visszajöhessünk – mondta romos háza udvarán az a három gyermekes édesanya, akinek tavaly decemberben teljesen összeomlott az élete.

Cipősdobozba zárták a szeretetet a nagycsaládosok

39 család mintegy 150 gyermeke örülhetett az ajándékoknak december 20-án, az egyesület Ady utcai székházában.

Háztűz után: az anyáért és három gyermekéért összefogott a város

Három nap alatt meglett mindenük, amivel új életüket el tudják kezdeni. Magánemberek, civil egyesületek és az önkormányzat is segített, hogy ne kerüljön utcára a család. Aki tud, még segíthet.

Mert adni öröm – keddtől gyűjt a Szeretetszolgálat

Hagyományos, karácsony előtti élelmiszergyűjtést hirdet idén is a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, mert vallják: adni öröm!

Célba értek a plüssök

Nagyon örültek az orosháziak adományának a debreceni onkológiai osztályon fekvő daganatos kis betegek.

Élelmiszert gyűjtöttek

Mintegy 700 kg tartós élelmiszerrel segítettek a vásárlók az orosházi nagycsaládosoknak.

Jótékonysági buli a Luciferben szombaton

Érkezz ajándékkal, a belépésed ingyenes! A plüssökön kívül mesekönyveket és bármilyen gyerekjátékot is lehet vinni.

Mindenük odalett a háztűzben, segítséget vár a család

Ruhák, bútorok, tankönyvek, háztartási gépek. Egy élet munkája ment füstbe néhány perc alatt, egy édesanya három gyermekével került nagy bajba. Aki tud és akar, segíthet nekik.

Vöröskereszt gyűjtés: 80 családnak lehet boldogabb a karácsonya

Háromszáz kiló tartós élelmiszert és húszezer forint pénzadományt gyűjtöttek össze két nap alatt az orosházi Tesco áruházban.

Vöröskeresztes akció – Orosházán is adakozhatsz

Országos élelmiszergyűjtést hirdetett a Magyar Vöröskereszt, 400 vöröskeresztes önkéntes gyűjti a felajánlásokat a rászorulóknak.

Angyali segítség

Nehéz helyzetben élő családok karácsonyi megajándékozásához angyalok jelentkezését várja a nagycsaládosok helyi szervezet.

Példaértékű – összefogtak a menekültekért

Dr. Mátó Róbert, a befogadó központ igazgatója példaértékűnek nevezte a Margaréta Bababolt kezdeményezését és az orosháziak segítőszándékát.

Plüssel a daganatos gyermekekért

Idén is várják a plüssöket, hogy általuk szebbé tegyék a daganatos kis betegek napjait.

Gyűjtés a menekülteknek

Péntekig várják a gyerekruhákat és cipőket a Margaréta Bababoltba, a békéscsabai idegenrendészeti fogdára viszik a holmikat. Az ottani családok többségében háború elől menekültek, sok gyereknek még cipője sincs.

Hozom-viszem – megnyílt az ifjúsági adományhely

Az első délutánon mintegy húszan keresték fel az új adományhelyet. Ilyés Gábor szerint a cél nem változott: segíteni a nehéz helyzetben élőket.

Mindennek van helye

A Hozom-viszem adományhelyen jelenleg is rengeteg felnőtt és gyermekruha, műszaki cikk, szekrény, játék várja új gazdáját.

Hozom-viszem adományhely Orosházán

Kedden és csütörtökön tartanak nyitva a Mikszáth Kálmán utcán. A cél: segíteni a rászorulókon.

Örömmel adtak

Valamivel több mint egy tonna tartós élelmiszert gyűjtött össze a szeretetszolgálat orosházi csapata.

Adni öröm!

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Orosházi Csoportja idén is megszervezi Adni Öröm elnevezésű élelmiszergyűjtő akcióját. December 17-étől 21-éig a helyi SPAR áruházban találkozhattok a szeretetszolgálat...