- hirdetés -

Az orosházi oktatási intézmények vezetői üléseztek június 12-én, a Polgármesteri Hivatal kistermében, hogy értékeljék az elmúlt tanév munkáját.

A város iskoláinak, oktatási intézményeinek vezetői idén is összegyűltek a Polgármesteri Hivatalban, oktatási kerekasztal beszélgetés céljából. Az ülést Dávid Zoltán polgármester nyitotta meg. Az intézmények vezetői az eseményen beszámoltak az intézmények az elmúlt tanévről. Kiemelték az intézmények legfontosabb programjait, statisztikáit, a célkitűzések megvalósítását, valamint az esetleges hiányosságokat is.

(Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Bojtor István alpolgármester elmondta: a beszélgetés legfőbb célja, hogy Orosháza, mint iskolaváros létezzen és tartsa itt a gyermekeket, a potenciális munkavállalókat, akiket az orosházi gazdasági szereplők is berkeiken belül szeretnének tudni.
– Ez a program három egységből áll: az óvodától az egyetemig szóló program, az óvodától a munka világáig szóló program, valamint a nyitott iskola tanulótársadalom program, amely kifejezetten a munkáltatók célját szolgálja – tájékoztatott az alpolgármester.

Dr. Blahó János igazgató vezetésével szervezik ezeket a kerekasztal megbeszéléseket. Ő állítja össze azt a koncepciót, amely alapján folyik a beszélgetés.
– Mindenképpen azt szeretnénk, ha ezeken az üléseken, olyan jövőbeni elképzeléseket vázolnánk egymás számára, amelyek azt szolgálják, hogy az orosházi gyerekek itthon tanuljanak – ismertette Bojtor István.

(Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Kiemelte: A Táncsics Mihály gimnáziumnak van egy rezidens iskolai megállapodása a Szegedi Tudomány Egyetemmel (SZTE), amelyet 2018-ban újítottak meg.
– Szeretnénk megvalósítani régi álmunkat, hogy a SZTE általános mérnök képzést indítson a gimnázium épületében a munkáltatók kérésének megfelelően. Így a felsőoktatási palettát is tudjuk növelni Orosházán, azaz két egyetem kínálatát tudjuk helyben biztosítani a továbbtanulóknak – mondta az alpolgármester.

Zárásként úgy fogalmazott: szeretnék azt a tendenciát visszafordítani, de legalábbis megállítani, hogy az orosházi diákok más városban képzeljék el a továbbtanulást.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.