- hirdetés -

Idén már több mint húszezer fiatal vesz részt a Nyári diákmunka 2018 elnevezésű programban, számuk augusztus végére a pénzügyminiszter szerint meghaladhatja a harmincezret. Ennek keretében az orosházi önkormányzat is évek óta foglalkoztat diákokat júliusban és augusztusban. Ezzel is hozzásegítve őket a tapasztalat-, és jövedelemszerzéshez.

Még 2013-ban hirdették meg az elmúlt években nagy érdeklődéssel kísért programot, melyre idén további forrásokat biztosít a kormány. Összesen 3,4 milliárd forinttal támogatja a 16 és 25 év közötti fiatalok tapasztalatszerzését. A program elsősorban ezt segíti elő és emellett jövedelmet kapnak a diákok, az itt szerzett tapasztalatok pedig a későbbi beilleszkedést is megkönnyítik a munka világába.

Az Orosházi Polgármesteri Hivatalba minden évben rengeteg fiatal jelentkezik, idén mintegy százan. Az alkalmazható diákok száma azonban korlátozott. Két turnusban, júliusban 28, augusztusban 18 diák dolgozik az önkormányzat irodáiban és a nyári napköziben, utóbbinál a pedagógusok munkáját segítik a foglalkozásokon. Emellett főként szakképzettséget nem igénylő munkát végeznek, mint iratok válogatása, selejtezése, borítékolás, irattározás és egyéb adminisztratív feladatok.

Népszerű az önkormányzati nyári munkalehetőség a diákok körében (Fotó: Rosta Tibor)

– Rendkívül hasznos és fontos a munkájuk, az idei évben is nagy segítséget jelent főként így a nyári szabadságolások idején. A fiatalok a nálunk töltött idő alatt, a szabályok engedte mértékben, belelátnak a napi feladatokba, később, tanulmányaik végén szívesen látjuk őket újra a hivatalban – fogalmaz Bojtor István alpolgármester.

A területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett az idei évtől már a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozások esetében is támogatható a diákok legfeljebb napi nyolcórás foglalkoztatása.

A kormány a béreket támogatja, az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, június 18. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. Összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 135 375 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 103 500 forint lehet személyenként és havonta.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.