- hirdetés -

Jelentős korszerűsítést végeznek négy orosházi idősek klubjában. Az Öreg Tölgy és Reménység Klubok felújítása már javában zajlik, az Őszirózsa és Gyöngyvirág Klubokban a tervek szerint augusztusban indulnak az ellátás színvonalát növelő beruházások. A városvezetés célja, hogy méltányos és nyugodt körülményeket nyújtsanak az idősek nappali ellátását biztosító intézményekben.

Orosháza Város Önkormányzata mintegy 120 millió forintot nyert el nappali szociális ellátás infrastruktúrájának fejlesztésére a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban. Ennek keretében nagyszabású felújítás történik az Egységes Szociális Központ (ESZK) Reménység, Őszirózsa, Öreg Tölgy és Gyöngyvirág Klubjaiban, melynek köszönhetően jelentősen javulnak az ellátás feltételei, valamint csökkenek a fenntartási költségek.

A munkálatok jól haladnak az Öreg Tölgy és a Reménység Klubokban, a tervek szerint már szeptemberben birtokba vehetik az idősek a két korszerűsített épületet.
– Idősbarát díjjal is elismert önkormányzatként kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy időseinknek méltányos és nyugodt körülményeket biztosítsunk, a mostani fejlesztések által az itt dolgozók munkakörülményei is nagymértékben javulnak – fogalmazott Fejes Róbertné alpolgármester.

Vadonatúj nyílászárók kerülnek az épületekbe (Fotó: Rosta Tibor)

Az egyenként harminc fő befogadására alkalmas klubokban lehetőséget biztosítanak idősek részére a napközbeni tartózkodásra, szociális étkeztetésre, továbbá házi segítségnyújtásra is.
– A szociális étkeztetést olyan rászorulóknak tudjuk biztosítani, akik koruk és egészségi állapotuk miatt nem képesek önmaguk és eltartottjaik részére étkezésről más módon gondoskodni. Házi segítségnyújtást olyan idős vagy rokkant személyek részére biztosítunk, akik részben vagy teljesen képtelenek a saját otthonukban az önálló életvitelre, a mindennapi szükségleteik kielégítésére – ismertette a feltételeket Bogárné Kiss Ildikó, az ESZK igazgatója hozzátéve, szakképzett szociális gondozók figyelnek az idősekre, legyen szó nappali ellátásról vagy házi segítségnyújtásról.

E szolgáltatások elérhetőek az Őszirózsa és Gyöngyvirág Klubokban is, e két intézmény felújítása a tervek szerint augusztusban kezdődik. A beruházás ideje alatt – ahogy az Öreg Tölgy és a Reménység Klubok esetében is – átmenetileg közösségi házakban működik a szociális alapellátás.

– Sokak igényét figyelembe véve több mint százmilliós felújítást sikerült elérnünk a négy klubnál, javítva a mindennapjaikat itt töltő idősek, és az itt dolgozók komfortérzetét, ráadásul hosszú távon jelentősen csökkentve a fenntartási költségeket – összegzett lapunknak a helyszíni bejáráson Simonka György.

Dél-Békés országgyűlési képviselője szerint habár úgy tűnhet, az idősek klubjainak felújítása zökkenőmentesen zajlik, voltak nehézségek, az önkormányzatnak ugyanis a 120 millió forintos pályázati forrás mellé 21 millió forint önerőt kellett biztosítani.
– Ráadásul az ellenzék folyamatosan nehezítette a munkánkat az önerő miatt, miközben ők is jól tudják, hogy az utóbbi években jelentősen emelkedtek az építőipari költségek és a munkabérek. Köszönet a polgármesternek, alpolgármestereknek és a hivatal dolgozóinak, hogy a hátráltató tényezők ellenére kiálltak a jogos igényeken alapuló fejlesztés mellett – mondta lapunknak Simonka György. A politikustól megtudtuk azt is, az uniós forrásokból finanszírozott projektek költségnövekményének támogatásáról szóló kormányrendeletnek megfelelően az orosházi önkormányzat már benyújtotta igényét az önerő bizonyos mértékig történő megterítésére az illetékes Irányító Hatósághoz.

 

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.