- hirdetés -

Ismét keresik az Év fürdőjét, Gyopárosfürdő ebben az évben is az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában szerepel. Szavazatunkkal segíthetünk, hogy strandunk a tavalyi harmadik helyezés után, ebben az évben még előrébb végezzen.

Mint mindig ezúttal is három kategóriában –  Az Év Fürdője 2018, Az Év Feltörekvő Fürdője 2018, A Helyiek Kedvenc Fürdője 2018 – hirdették meg a versenyt. A megmérettetés szervezői azért döntöttek a kategorizálás mellett, mert az ország több mint kétszáz fürdője rendkívül eltérő adottságokkal és lehetőségekkel rendelkezik, így a kisebb fürdők a hozzájuk hasonlókkal mérhetik össze magukat, nem a nagy, ismert, vagy nagyvárosokban található fürdőkkel. Figyelembe veszik a medencék számát, a település méretét. de a fürdő ismertsége is fontos tényező. Gyopárosfürdő ez alapján került ismét az Év Fürdője kategóriába.

A szavazás június 1. és augusztus 31-e között zajlik, a www.azevfurdoje.hu-ra kattintva adhatjuk le a voksunkat. Az eredményeket szeptember 5-én hirdetik ki. Gyopárosfürdő a júniusi start óta minden héten az első ötben végzett. A szavazás menetét az alábbi videón mutatjuk be.

 

Egyre jobban szerepelt az orosházi strand, hiszen 2015-ben még a hetedik helyen zárt, majd egy évvel később már három helyet javítva a negyedik helyen végzett. A tavalyi harmadik helyezés volt az eddigi legjobb eredménye a fürdőnek.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.