- hirdetés -

Jobb képfelbontás, pontosabb diagnózis, gyorsabb vizsgálat, kevesebb várakozási idő. Így lehet összefoglalni dióhéjban az Orosházi Kórház új, 32 szeletes CT berendezésének előnyeit, melyet július 19-én adtak át a kórház technológiai tömbjében.

Az eddigi 16 szeletes helyett immár 32 szeletes CT-vel vizsgálják a betegeket az Orosházi Kórházban. A 180 millió forintos, hazai forrásból finanszírozott beszerzés után mostantól nem külső közreműködővel, hanem saját eszközzel, saját jogon tudja a kórház a betegeknek a legmagasabb szintű diagnosztikai ellátást nyújtani.

Az újonnan beszerzett berendezést július 19-én adták át. A kórház központi technológiai tömbjében tartott sajtótájékoztatón Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója kiemelte, olyan mérföldkőhöz érkezett az Orosházi Kórház, ami nemcsak az itt dolgozók, hanem az itt ellátott betegek számára is fontos.
– Ez a támogatás nem egyszeri, az a cél, hogy a kórház továbbra is dinamikusan fejlődjön. Azt is célul tűztük ki, hogy Magyarországon minden lakos egyforma minőségű ellátást kapjon. Ezt támogatva az egészségügy forrásai jövőre is tovább növekednek, összesen 191 milliárd forinttal több jut az egészségügyi ellátásokra, az egészségügyi strukturális átalakításra pedig 40 milliárd forint céltartalék áll rendelkezésre – mondta. Az ÁEEK főigazgatója hangsúlyozta, a támogatások fókuszában alapvetően az új, korszerű eszközök beszerzése, illetve a kórházak működéséhez elengedhetetlen, megfelelő szakmai kvalitású munkaerő biztosítása áll.

Ünnepélyes keretek között adták át az Orosházi Kórház új 32 szeletes CT készülékét (Fotó: Pirer Kata)

Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke úgy fogalmazott, mindig nagyon nagy öröm, ha egészségügyi intézményben bármilyen fejlesztést meg tud valósítani a fenntartó. Ebben az esetben viszont egy olyan fejlesztésről van szó, mellyel az orosházi kórház felzárkózhat a megye többi intézménye közé, hiszen mostantól saját CT berendezéssel rendelkezik, és nem egy cégen keresztül kell üzemeltetni. Az így felszabaduló forrásokat pedig a gyógyítás más területén tudja majd felhasználni az intézmény.

Az új CT-vel egy újabb mérföldkőhöz érkezett Orosháza – összegezte a betegellátás hatékonyságát javító beruházás fontosságát Simonka György. Dél-Békés országgyűlési képviselője emlékeztetett, a munka évekkel ezelőtt indult, amikor az önkormányzat letette voksát amellett, hogy az Orosházi Kórházat fenntartják, stabilizálják működését és hosszú távon fejlesztik.
– Azóta új műtéti tömb épület, műszerek érkeztek, elindult a munkaerő ideáramlása. Bízunk benne, hogy a jövőben tovább tudjuk erősíteni a kórház működését annak érdekében, hogy az ellátási területhez tartozó mintegy 120 ezer ember minél magasabb színvonalú egészségügyi ellátásban részesüljön, és biztosítani tudjuk több száz egészségügyi szakember számára a jövőképet. A polgármesteri hivatal és a testület példaértékű hozzáállása nélkül ezekről a fejlesztésekről, csakúgy, mint a működés fennmaradásáról, nem is beszélhetnénk – hangsúlyozta.

Dávid Zoltán polgármester kiemelte, Orosházának mindig szívügye volt a kórház, ahol nemcsak városunk, hanem a térség betegei is gyógyulhatnak. A 32 szeletes CT csökkenti majd a várakozási időt és felgyorsítja a betegkezelést. Ezáltal az ellátás sokkal stabilabb és biztonságosabb lesz.

Az Orosházi Kórház főigazgatója elmondta, június végén kezdték el leszerelni a régi CT-t, és azóta egy kamionba szerelt mobil CT-vel oldja meg a kórház a vizsgálatokat július 31-ig.
– Az új berendezés beállítása és finomhangolása már elkezdődött, augusztus 31-től pedig teljesen átveszi a vizsgálatokat – jelentette be dr. Duray Gergő. A főigazgató hangsúlyozta, az új CT érkezésével jelentősen megváltoznak a radiológiai vizsgálatok.

Az új berendezés beállítása és finomhangolása már elkezdődött, augusztus 31-től pedig teljesen átveszi a vizsgálatokat  (Fotó: Pirer Kata)

– Mivel immár 32 szeletes berendezés dolgozik, így a vizsgálatok ideje rövidül, a betegek sugárterhelése csökken. Emellett jelentősen javul a képfelbontás, így pontosabb lesz a diagnózis. Az új berendezésbe speciális adatfeldolgozó szoftverek is kerültek, így az eddiginél is több vizsgálatot tudunk majd elvégezni, többek között a tüdő-, a vastag- és végbéldaganatok kiszűrésére is alkalmas az eszköz. A következő hetekben minden radiológus kolléga megtanulja az új CT kezelését, de ez idő alatt is folyamatosak lesznek a vizsgálatok – mondta dr. Duray Gergő. A főigazgató emlékeztetett, azzal, hogy a kórháznak immár saját CT berendezése van, és nem kell a vizsgálatokért külső közreműködőnek fizetni, évente több millió forintot tud spórolni az intézmény.

A beszédeket követően Gondos Miklós ÁEEK főigazgató, Zalai Mihály megyei közgyűlési elnök, Simonka György országgyűlési képviselő, Dávid Zoltán polgármester és Duray Gergő kórházi főigazgató vágta át ünnepélyesen a nemzeti színű szalagot, majd Sebők Edit radiológiai osztályvezető főorvos bemutatta az új CT berendezést.

Mi is az a CT?

A komputertomográfia (CT) a hagyományos Röntgen-átvilágítási technika szellemes továbbfejlesztése. A tomográfiás felvétel esetében vékony, síkszerű röntgensugár-nyalábbal világítják át a vizsgált objektumot. Az objektum mögött elhelyezett detektor egy vonal mentén érzékeli, hogy a sugárnyalábból hol és mennyi nyelődött el.

Az ábrán egy tojásdad, kisebb áteresztőképességű maggal bíró testet világít át a síkszerű röntgensugár-nyaláb. Az eljárás befejeztével a vizsgált test térbeli szerkezete feltérképezhető. „Szerkezeten” itt a röntgensugáráteresztő-képesség szempontjából megkülönböztethető részletek elrendeződése értendő – írja a wikipédia. A modern CT berendezések egy körülfordulás alatt egyszerre több szeletet térképeznek fel, és egy vizsgálat a szükséges számítások elvégzésével együtt néhány perc alatt elvégezhető.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.