Magonyné Urbán Zsuzsannának, az orosházi ifjúsági referensnek a Diáktanya a második otthona. Nem így tervezte, de már örül, hogy így alakult és a sorsa a fiatalok mellé terelte.
Stafétánk mostani főhőse számára viszonylag sokáig tartott, mire igazi munkáját, igazi hivatását megtalálta.
Kezdetek
Bár pusztaföldvári, de Orosházán látta meg a napvilágot. Szülei, anyai ágon földváriak, apai oldalról pedig kardoskútiak. Pusztaföldváron járt általános iskolába és szívesen gondol vissza azokra az évekre.
– Akkor még Janovszky Sanyi bácsi volt az igazgató, a felesége pedig az osztályfőnököm volt. Mindkettőjüket nagyon szeretem. Az egy szerencsés időszak volt, hisz volt még rajtuk kívül néhány kiváló pedagógus egyéniség az iskolánkban, akikre szintén szívesen emlékszem – kezdi a mesélést Zsuzsa.
Nyolcadik után következett a „Közgé” Békéscsabán, ami később nem bizonyult a legjobb választásnak, vagy ahogyan ő fogalmaz: nem volt az én pályám. Elvégezte a középiskolát, érettségi után pedig maradt még a megyeszékhelyen egy két éves kereskedelmi iskola erejéig. A tanulást ezután sem hagyta abba, és immár munka mellett végezte el Békéscsabán a személyügyi szervező szakot.
– Ifjabb Czédula Imrének volt akkor egy reklám stúdiója, ott lettem ügyintéző. Közben férjhez mentem és tizenkét évvel ezelőtt megérkezett az első gyermekünk. Három évet töltöttem otthon. Már a vége felé járt a GYES és készültem vissza dolgozni, amikor megláttam, hogy meghirdették az ifjúság referensi állást, amit sikeresen meg is pályáztam. Ez 2008 vége felé történt, a következő év januárjától kezdve látom el ezt a feladatot – idézi fel az „igazi” megtalálásának körülményeit.
Nem én vagyok a GYIÖK
Amint mondja, igazából nem tudta hová csöppen, mindössze megtetszett neki, amit a pályázati kiírásban látott. Úgy érezte ebben a munkában megtalálná, amire vágyott. Szerencsére az elvárásoknak megfelelt és az általa felvázolt tervek is passzoltak az ifjúsági koncepcióhoz, így elkezdhetett dolgozni. A koncepció lejártával azután jöhettek a saját ötletek.
– Sándor Enikővel kezdtünk közösen dolgozni. Ő volt a GYIÖK felnőtt segítője, én pedig az ifjúsági referens. Azóta változott kicsit a helyzet, most már mindkettő én vagyok. Itt ragadnám meg az alkalmat egy kis pontosításra, mert sokan félreértik, mi az én dolgom. Nem én vagyok a GYIÖK vezetője, sőt tagja sem vagyok. A felnőtt segítőjük vagyok. Amit ők elhatároznak, meg kívánnak valósítani, abban segítek. Nagyon szeretek a fiatalok közt lenni, és úgy érzem, hogy ők is elfogadtak, ugyanakkor nem mindig könnyű velük. Az volna a jó, ha elhinnék, hogy fontos a véleményük, számít, amit gondolnak – avat be egy kicsit a munkájába Zsuzsanna.
Létrejött pár jó dolog
Egy sor dologra büszke lehet és egy sor dologra szívesen is gondol vissza azok közül, melyeket megvalósítottak. Kellemes emlék a kezdetekből az Extrém napok, de nagy boldogság számára látni az évről-évre szaporodó csomagot és az egyre több futót a Mikulásfutáson.
– Az elején még csak néhány tucat futóval indult. Mostanság több száz futó vág neki és a hideg ráz, mikor ez a tömeg elindul. Mindig boldog vagyok, ha valamit kitalálnak a gyerekek, az jól sikerül, és látom az örömüket. Ilyen mostanság az ázsiai sorozat – mondja mosolyogva.
Két gyermekével és férjével Rákóczitelepen élnek és nem is szeretnének máshová menni. Ha van egy kis szabadideje, akkor első a család, de néha szívesen lazul egy-egy jó koncerten, kerékpározik, de szabadidejét is legszívesebben a családdal tölti.
A jövőjét illetően még nincs határozott, kialakult elképzelése, de kacérkodik a szociális munkás szak elvégzésével. Mint mondja, az idő előrehaladtával egyre inkább mélyül a generációs szakadék közte és a gyerekek közt, bár most még ezzel nincs probléma.
Magonyné Urbán Zsuzsanna ifjúsági referens, a kicsit a megszokottnál hosszabb névjegye végén tovább adja a stafétát. Következő főszereplőnk dr. Székely Nóra lesz.