- hirdetés -

Az orosházi lány dobogóra állhatott a miskolci III. Cápa Országos Bajnokságon a hétvégén.

A nyár közepe a korosztályos úszóknál az országos bajnokságok ideje. A Magyar Úszó Szövetség 2016-ban hirdette meg először a „Cápa” korosztályos országos bajnokságot, amely ebben az évben a 2007-2008-as lányok és a 2006-2007-es fiúk versenye volt, évjáratonként hirdettek bajnokot. Idén július 11-14. között vetélkedett ez a korosztály Miskolcon. A Kemény Dénes Városi Sportuszodában megrendezett rangos erőpróbán 85 egyesület, 472 fiatalja 34 versenyszámban mérte össze tudását.

A bajnokságon azok a versenyzők indulhattak, akik előzetesen megúszták a nevezési szintet. Az Orosháza Úszó Egyesület versenyzői közül Bogár Viktória (2007) 12 versenyszámban teljesítette az időt, eredménye azért is elismerést érdemel, mert egy évvel ezelőtt még nem sikerült szintet úsznia.

– Az évjáratos ranglista helyezéseket és a várható eredményességet mérlegelve nyolc versenyszámban neveztünk, így a négy nap alatt napi 2-2 úszásnemben indult Viki – emelte ki Schmidt Jenő edző.                   

A versenyen a délelőtti előfutamokból jutott tovább az első nyolc versenyző a délutáni döntőkbe.  A 9-10. idővel rendelkezők tartalékként, az esetleges visszalépések után kerülhettek a legjobbak közé.

Bogár Viktória (álló sor, pirosban) bronzéremmel a nyakában (Fotó: egyesület)

– Viki 50 m gyorson, 100 m mellúszásban, 200 és 400 m gyorson lett kilencedik, időeredményeivel alig lemaradva a döntőket jelentő 8. helyről. A csütörtöki napon, visszalépést követően 400 m gyorson nagy lehetőséget kapott arra, hogy bizonyítson a döntőben. Az egyes pályán úszva – a délelőtti jelentős egyéni csúcsjavítását tovább növelve – nagy meglepetést okozva a 3. helyen ért célba – értékelte versenyzője teljesítményét edzője, Schmidt Jenő.

A szakember elmondta még, hogy a négy nap sikerét a dobogós hely és a 9. helyezések mellett az is bizonyítja, hogy Viki hét versenyszámban megjavította egyéni csúcsát és teljesítményével szeptembertől „alanyi jogon” tagja a Jövő Bajnokai Programnak.

Bogár Viktória eredményei:

400 m gyorsúszás             3. hely   4:57,45              

200 m gyorsúszás             9. hely   2:27,58              

50 m gyorsúszás               9. hely  0:31,25               

100 m mellúszás               9. hely 1:26,42

200 m vegyesúszás         12. hely  2:45,15               

200 m mellúszás              14. hely 3:10,56               

400 m vegyesúszás         17. hely 5:55,72               

100 m gyorsúszás            20. hely 1:09,76

A héten az Orosháza Úszó Egyesület versenyzői közül Papp Vivien, Antal András és Torda György rajtkőre áll a kecskeméti országos gyermek bajnokságon.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.