- hirdetés -

Régi hagyomány, hogy a könyvtárosok, évről-évre vándorgyűlésekre sereglenek össze szerte az országból. Ezek az események egyrészt a tapasztalatcsere, másrészt a szakmai és személyes kapcsolatok, barátságok elmélyítésének helyszínei.

Keszthelyen, több mint 800 könyvtáros részvételével rendezték meg a múlt héten a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 50. Vándorgyűlését, melynek mottója – tekintettel a félévszázados jubileumra – idén ez volt: „Értékeink a jövőt formálják – Vándorgyűléseink öröksége”. A találkozón jelen volt Buzai Csaba, a Justh Zsigmond Városi Könyvtár igazgatója is, aki – mint az egyesület elnökségi tagja – már a szervezés folyamatában is részt vehetett. 

A nyitó plenáris ülésen beszédet mondott többek között Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának frissen kinevezett kultúráért felelős államtitkára, aki a könyvtárak közösségépítő szerepére hívta fel a figyelmet. A nyitó előadást dr. Freund Tamás agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke tartotta, ő a digitális világ, az információrobbanás kreatív gondolkodó képességeinkre gyakorolt hatásairól beszélt.

800 könyvtáros hallgatta az előadásokat a vándorgyűlés helyszínein (Fotó: Könyvtárostanárok Egyesülete)

Tizenegy helyszínen közel 80 előadást hallgathattak meg a könyvtárosok többek között a legfrissebb olvasáskutatási felmérések eredményeiről, a könyvtármozi-programról, a könyvtári intelligens rendszerekről, vagy akár a könyvtár szerepéről a közösségi jól-létben. Emellett nem kifejezetten a szakmához kötődő, ám rendkívül humoros előadások is elhangoztak, így például sör történetéről, melynek előadója az a dr. Katona Csaba történész volt, aki márciusban a könyvtárunkban is tartott előadást, akkor a fürdőkultúra változásairól beszélt. A találkozót természetesen idén is sok kulturális és turisztikai program kísérte.

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár alap tevékenységén felül eddig is sokszínű programok megszervezésében jeleskedett. Sikeres pályázataik révén folyamatos a megújulás és biztosak lehetünk benne, hogy az idei országos vándorgyűlésen hallottakból is hasznosítják, amit lehet.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.