Asztalosmester, ipartestületi elnök, önkormányzati képviselő, de volt evangélikus egyházi felügyelő, megyei kamarai elnök, alpolgármester és polgármester is. Életútja színes, akadályokkal és sikerélményekkel teli. Városalapító ősei emléke és öröksége mai napig meghatározzák életét. Régi csibészek rovatunkban Németh Béla mutatkozik be.
A második világháború után, 1946-ban született Orosházán a régi csibész, Németh Béla. Ősei városlapítók voltak Németh György személyében, ezért Orosháza nem csupán egy lakhelyet jelent számára, hanem magát a gyökereket és családja múltját.
Szülei politikai előélete miatt az orosházi tanyavilágba, Cinkusra kényszerültek költözni. Ekkor nehéz évek következtek, de az akkor még pár éves Béla mit sem sejtett ebből.
– Én ott töltöttem gyermekéveimet. Kint a tanyavilágban fociztunk, messzire elláttunk, szabadok voltunk, őszintén mondom, nagyon jól éreztem magam. Hat évet a cinkusi iskolában töltöttem, majd utána visszaköltözhettünk az orosházi házunkba – emlékezett vissza Németh Béla.
A sötét 50-es évek a Németh családot sem kímélték. Padlásukat 1952-ben lesöpörték, mindenüket elvették, és tanyasi paraszt családként azzal kellett szembesülniük, hogy sokszor kenyér sem került az asztalra.
– Gond volt az, hogy mit is együnk. Apám nem volt hajlandó aláírni a Termelőszövetkezet-belépést. Segédmunkásként a mai tűzoltólaktanya építkezésén dolgozott. Amit sosem feledek, életem végéig megmarad az az emlék, amikor apám délután jött ki a kisvonattal Cinkusra, a dűlőúton ballagott, mi a nővéremmel szaladtunk elé. Első kérdésem az volt, hogy hozott-e kenyeret? Amikor azt mondta, hogy nem, és könnybe lábadt a szeme, akkor éreztem ennek a súlyát – mesélte.
Ezen nehézségek ellenére is szívesen emlékszik vissza a tanyán töltött gyermekévekre Németh Béla. Csíntevésekből is volt éppen elég. Minden napra jutott több is.
– A szomszédban volt egy hatalmas gyümölcsöskert. Mi, gyerekek összefogtunk, hogy ehessünk egy kis gyümölcsöt. A teheneket legeltettük, majd ügyesen a jószágokat elvittük a kert egyik oldalához. A gazda figyelte, hogy mit is csinálunk, addig a barátaink a másik oldalon bementek a gyümölcskertbe és hoztak nekünk is gyümölcsöt. Tudom, ez nem dicsőség, de gyerekek voltunk, és nagyon tetszett nekünk ez a csíntevés – emlékezett vissza kacagva Németh Béla.
Általános iskola után gimnáziumba készült, de a családi bélyeget magán kellett viselnie. Jelentkezését azzal az indokkal utasították el, hogy nem ismerte az orosz nyelvet. A Táncsics gimnázium akkori igazgatója, Keller József nyújtott segítőkezet az akkor 14 éves Bélának.
– Keller Józsi bácsi a családunk jó ismerője volt. Apámnak mondta, hogy nem tud felvenni a gimnáziumba, de segít, hogy egy szakmát kitanulhassak, máskülönben csak segédmunkásként tudtam volna elhelyezkedni. Gyorsan kellett dönteni, így lettem asztalos. Nem bántam meg, hogy az asztalos hivatást választottam – mesélte.
Asztalosként komoly megbízásokat teljesített. Készített egy speciális, klimatizált vitrint a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére, a Szegedi Tisza Szálló bejárati ajtajait is ő készítette, de a mezőhegyesi műemléki épületek nyílászárói is az ő keze munkáját dicsérik.
Több fronton is helytállt Németh Béla. Közel harminc éve az Orosháza és Vidéke Ipartestület elnöke, 1990 óta testületi tag, 2006 és 2010 között Orosháza polgármestere volt, valamint 2018 márciusáig evangélikus egyházi felügyelői tisztséget töltött be.
Polgármesteri évei alatt városlapítói ősei nyomdokain lépdelve irányította a várost. Becsülettel és odaadással végezte munkáját, ahogy fogalmaz: ujjaimhoz egy fillér sem tapadt, amikor polgármester voltam.
Ma tanulóktól hangos a Szondi utcai műhely, ahol asztalosmesterként adja tovább tudását. Azt a tudást, melyet évtizedek alatt maga az élet formált mesterire.
