- hirdetés -

Az orosházi Segítő Gondoskodás Alapítvány nyerte meg a Tesco „Ön választ, mi segítünk” kampányát, a díjakat a helyszínen, július 6-án vehették át a résztvevő civil szervezetek.

Negyedik alkalommal indította el „Ön választ, mi segítünk” kampányát az orosházi Tesco, melynek célja, hogy az áruház közvetlen környezetében élők életminőségét javítsák. A kampánnyal különböző civil szervezeteknek biztosított lehetőséget az áruház pályázataik benyújtására.

– Az országban 58 mikrorégió lett kijelölve, a környéken Orosháza és Szarvas vásárlói dönthettek, nagyjából 37 ezer vásárló szavazott négy héten keresztül – tudtuk meg Petrecz Szabolcstól, az orosházi Tesco áruházvezetőjétől. Hozzátette az első helyen végző szervezet 400 ezer, a második 200 ezer, a harmadik pedig 100 ezer forintos jutalomban részesül.

Az eredményhirdetésre július 6-án került sor, idén az orosházi Segítő Gondoskodás Alapítvány végzett az élen, az Alapítvány a Kondorosi Általános Iskolásokért és a Dévaványa All Stars Kulturális és Szabadidő Egyesületet megelőzve.

Negyedik alkalommal pályázhattak civil szervezetek a kezdeményezésnek köszönhetően (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A győztes szervezetet képviselő Bogárné Kiss Ildikótól megtudtuk, a nyereményt Platán Idősek Otthona kertjének felújítására fordítják, a tavalyi viharok ugyanis erősen megtépázták az intézmény kertjét, ráadásul a növényzet is régi és a kerti bútorok is tönkrementek már.

– Március környékén vettük észre ezt a lehetőséget és éltünk is vele, májusban nyújtottuk be pályázatunkat. Nem is tudok mást mondani, mint hogy nagyon köszönöm Orosháza és a környékbeli települések lakosainak a szavazatokat – mondta a Segítő Gondoskodás Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Hozzátette, továbbra is szeretnének megragadni minden lehetőséget és még több pályázatot benyújtani.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.