- hirdetés -

Mozgalmas, de sikerekben gazdag tavaszi szezon áll az Orosházi Spartacus Birkózó Klub (OSBK) fiatal tehetségei mögött. Szél Anna a nemzetközi mezőnyben is a csúcsra ért, Rácz Richárd fiatal kora ellenére a felnőttek között sem vallott szégyent, de rajtuk kívül is minden korosztályban szépen helyt álltak a klub birkózói.

Érmekben gazdag időszak áll az OSBK fiataljai mögött, szinte nem telt el úgy hétvége a tavaszi versenyszezonban, hogy ne hallottunk volna a klub tehetséges birkózóinak sikereiről.

Több fronton és több korosztályban is helyt álltak.
– Jelenleg 37 igazolt versenyzőnk van, gyermek korosztálytól egészen a veteránokig részt vettünk versenyeken és azt kell, hogy mondjam sikeres időszak áll mögöttünk – kezdte értékelőjét Szénási Viktor, az egyesület edzője, aki hozzátette szeretnék rövid úton bővíteni ezt a létszámot, hiszen hét fiatal sportolójuk még nem rendelkezik versenyzői engedéllyel. Emellett több előkészítő csoporttal is dolgoznak, az óvodások mellett a Vörösmarty-, a Czina-, a Református és az Eötvös-iskolákban is tartanak foglalkozásokat a sportág iránt érdeklődők számára.

A klub legfényesebb sikereit Szél Anna szállította (Fotó: United World Wrestling)

A klub legfényesebb sikereit az elmúlt évekhez hasonlóan Szél Anna szállította, aki meg sem állt a kadet női birkózók közt a korosztály Európa-bajnoki címéig, megvédve ezzel tavaly megszerzett elsőségét. Idén azonban nem elégszik meg ennyivel, szeretné a világbajnoki címet is magáénak tudni, melynek elnyerésére jó esélyekkel utazik a július 2-án kezdődő zágrábi korosztályos világbajnokságra. Anna bátyja, Szél Balázs sikerrel tért vissza sérülését követően az U23-as szabadfogású országos bajnokságon az ezüstéremig menetelt.

Rácz Richárd fiatal kora ellenére a felnőtt mezőnyben is helyt állt. Rajta kívül Balázs Renáta, Benkő Zsanett, Cziráki Nikolett, Jochim Márk és Laczkó Petra is dobogóra állhatott a tavasz folyamán rendezett országos bajnokságokon.
– A fiatalok sikerei mellett klubunk veterán birkózói is fantasztikus teljesítményt nyújtottak, hiszen Páli Sándor és Zsura János is döntőt birkózhatott mindkét fogásnemben az „örökifjú” versenyzők országos bajnokságán, ahonnan végül három arany- és egy ezüstéremmel tértek haza. Mellettük még szeretném kiemelni Surányi Martint is, aki a felnőtt szerb bajnokságot nyerte meg magabiztos birkózással – mondta Szénási Viktor.

Rácz Richárd fiatal kora ellenére a felnőttek közt is dobogóra állhatott (Fotó: Rosta Tibor)

Beszámolójából kiderült, a nyáron sem lesz teljes leállás az edzéseket illetően az OSBK-nál, hétköznaponként öttől hét óráig tartanak átmozgató edzéseket. Az alapozó időszak augusztustól veszi kezdetét.

Mint kiderült, mozgáshiányuk addig sem lesz a fiatal versenyzőknek, hiszen eddig Gyomaendrődön, Tatán, Törökszentmiklóson és a szerbiai Zentán vettek részt regionális vagy éppen válogatott edzőtáborokban.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.