- hirdetés -

Medvelázban ég az ország az utóbbi hetekben, most elérte Orosházát is. Két bejelentés érkezett az Orosházi Rendőrkapitányságra, melyek szerint egy medvét láttak a környéken.

A rendőrség megerősítette szerkesztőségünk információját, miszerint két bejelentés is érkezett a kapitányságra. Az egyik június 25-én, 22 óra 30 perckor Orosházáról, a másikat pedig ma hajnalban, 5 óra 15 perckor Tótkomlósról.

– A rendőrök a megjelölt helyszíneken medvét és nyomokat sem találtak. Munkatársaink értesítették a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságát – tájékoztatta az OrosCafét Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, sajtószóvívője.

Megkerestük a nemzeti park képviselőjét is. Kalivoda Béla, általános igazgatóhelyettes elmondta, hogy kollégáik folyamatosan járják a környéket, de egyelőre ők sem találtak medvére utaló nyomot.

Új élőhely után kutatnak

Az utóbbi hetekben egy egész ország szurkolt Robinak, a medvehölgynek, akit a Csongrád megyei Sándorfalván fogtak el. Egy rövid ideig a Szegedi Vadasparkban vendégeskedett, majd később szabadon engedték. A napokban pedig Szolnoknál láttak úszni egy példányt.

– Egész Európában nő a medvepopuláció, és az állatok új élőhelyet keresnek maguknak – mondta a Bükki Nemzeti Parki Igazgatóság igazgatója az MTI-nek.

Rónai Kálmánné megjegyezte, a medve alapvetően konfliktuskerülő állat, de nem tanácsos megközelíteni. Ha egy vagy több bocs is van a közelben, semmiképpen sem szabad őket megsimogatni, megzavarni, hanem nagyon gyorsan távozni kell – tette hozzá. A túrázóknak azt ajánlotta, ha az erdőben töltik az éjszakát, az élelmet ne a sátorban tartsák, hanem a tábortól távolabb kössék fel fára, mivel az illata vonzza a medvét.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.