- hirdetés -

Elkezdődött a gyerekeknek örömet, a szülőknek sokszor gondot okozó vakáció. Ilyenkor esetenként a fiatalok óvatlanabbá válnak, ezért a családi beszélgetések során a rájuk leselkedő veszélyekre érdemes felhívni a figyelmet.

Pár napja már a jól megérdemelt pihenését töltik a fiatalok, de a szabályok nem mentek szabadságra – hívta fel a figyelmet Kis Rozália, az Orosházi Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója.

A rendőrnő elmondta, közös felelősségünk, hogy a nyári szünetben is fokozottan odafigyeljünk a gyerekekre, akár gyalogosan, akár kerékpárral közlekednek. Ők a legveszélyeztetettebb és legsérülékenyebb résztvevői a közlekedésnek, még nem rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, amelyek a biztonságos közlekedéshez elengedhetetlenül szükségesek. Nem érzik a rájuk leselkedő veszélyeket, és figyelmük sem mindig eléggé koncentrált.

 

– Nagyon fontos, hogy felhívjuk a figyelmüket a szabályok betartására, illetve a lehetséges veszélyekre, hiszen ezek megóvhatják őket a balesetektől. Sőt, akár életmentők is lehetnek. Érdemes a szokott útvonalakat – nagymamához, barátokhoz – többször bejárni, hogy minél jobban megismerjék azokat. A gyerek és szülő közös felelőssége, hogy a kerékpár kifogástalan, biztonságos állapotban legyen. Mondjuk el, hogy a kerékpárút nem gyaloglásra, gördeszkázásra, vagy görkorcsolyázásra való. Az úttestet, gyalogosátkelőhelyet fokozott figyelemmel közelítsék meg és minél gyorsabban keljenek át az úton. Egyre többen járnak az utcán fej- illetve fülhallgatóval. Ezt, ha lehet kerüljük, hiszen ilyenkor nem érzékeljük a külvilágot, melyből életveszélyes szituációk alakulhatnak ki – sorolt fel néhány példát, Kis Rozália.

A police.hu számos további jó tanáccsal látja el a szülőket, felnőtteket. Mire figyeljünk az internethasználó gyerekeknél. Mit tegyenek a kamaszok, de sok hasznos dolgot olvashatnak a fesztiválozók is.

Figyeljünk oda hol fürdőzünk, hiszen könnyen tragédiába torkollhat

– A szabad vizek tulajdonságait mindig meg kell ismerni mielőtt belemennénk. Vizsgáljuk meg, hogy a vízpart beomolhat vagy sem, milyen uszadékok vannak a vízben. Alkoholos állapotban soha ne a menjünk fürdőzni, éjszaka pedig csak olyan területen tegyük, ahol ki van világítva – hívta fel a figyelmet a főhadnagy. Hozzátette, hogy a lakott területen belüli tavakban –így a gyopárosi tórendszer vizeiben és a bányatavakban is – tilos és életveszélyes csobbanni.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.