- hirdetés -

Fazekas János neve megyeszerte ismerősen cseng. Negyven éve végzi munkáját odaadással és emberséggel. Életéről és az elmúlt negyven évről beszélgettünk vele műhelyében.

A város szélén, a poros Botond utcában, egy kis házikó udvarán értük utol Fazekas Jánost. Az idén 75 esztendős szakember élete a szerszámok, a fémek és a gépzsír édes háromszögében zajlik. Aki műhelyébe betér biztosan számíthat egy kedves szóra, segítőkészségre és profin kivitelezett munkára. 

A szakma iránti szeretete egészen 14 éves koráig vezethető vissza, ekkor jelentkezett Szegedre, a Fémipari Technikumba. Az akkori politikai élet viszont keresztbe húzta számításait.
– A párttitkár páros lábbal rúgott ki. Édesapám ugyanis akkor a nép ellenségének számított, ezt éreztetették is velem, de erre nem figyeltem, a politikát száműztem az életemből. Ekkor, 14 éves koromban csináltam meg életem első kétütemű csonka motorját. Innen indultam – nyilatkozta Fazekas János.

Negyven esztendeje hódol szenvedélyének (Fotó: Rosta Tibor)

Édesapja mellett dolgozott kisegítőként. Elsőként motorokkal, később egy kisebb méretű házi esztergapadra tett szert. A szerelés szeretete sosem hagyta nyugodni, első gépjárművébe, egy Fiat Topolinóba is saját maga lehelt életet.
– Azt autót is úgy vettük, hogy rossz volt. Apámmal felmentünk Budapestre, a Mester utcába, ott vettünk egy másik motort, még vonattal hoztuk haza, én meg beépítettem. Ez volt az első sikerrel összeszerelt autóm – emlékezett vissza az esztergályos.

A katonaság után Mezőgazdasági gépszerelői szakmát szerzett Csongrádon, később pedig erőgép szerelői szakvizsgát tett. Még 1970-ben kilépett a TSZ-ből és az állami gazdaságban kezdett dolgozni, mint anyagbeszerző. Az ott eltöltött két év alatt megismerkedett az alkatrészekkel. Az állami gazdaságnál épültek a szárítógépek, ekkor azok karbantartásáért felelt. 

Háznál is vállalt munkát, egyre többen keresték fel. Az ügyfelek visszajelzései alapján büszkén állíthatja, hogy szeretik és megbíznak benne az emberek. Az elmúlt évek alatt tanulók is megfordultak a keze alatt, nekik is átadta azt amit mindennél fontosabbnak tart a szakmában.

– A tanulóknak is elmondtam, ezt a szakmát csak emberséggel lehet végezni. Ha valaki bejön egy fémmel a kezében, ne azt nézzék, hogy munka van, hanem azt, hogy segíteni kell az embernek. A munkát mindig száz százalékosan végezzék el. Nálam nincs időpont. Sokan kérdezik, hogy mikor lesz kész, én csak annyit felelek, akkor ha jó lesz. Nem csapom össze a munkát, mindent hibátlanul adok ki a kezeim közül, ezt adtam át a tanulóimnak is – mesélte Fazekas Jani bácsi.

Vallja, minden körülmények között embernek kell lenni  (Fotó: Rosta Tibor)

Oktatói végzettség hiányában a szakmai oktatást megvonták tőle, ezért nem fogadhatott több tanulót műhelyében.
– Nem kell ide oktatói végzettség és érettségi. Ide szív kell, és az, hogy az ember becsülettel dolgozzon. Amit elvállalok azt úgy vállaljam el, hogy azt meg is tudom csinálni. Az első szempont, hogy minőséget adjunk ki a kezünk közül – húzta alá.

Az édesapja öröksége

– A világháború alatt születtem. Az, hogy én itt vagyok egy zsidó boltos családnak köszönhetem. Koraszülött voltam, és ők hozattak Amerikából gyógyszert és tápszert, ezekkel sikerült életben maradnom. Jött a német uralom, elkezdték a zsidókat begyűjteni. Édesapám látta ennek a családnak a nevét a halállistán. Mondta nekik, hogy szedjék össze amijük van, mert ő segít nekik átszökni a román határon. Így is lett, éjjel levitte őket a határra. Utána nem is tudtunk róluk semmit – az érzelmek ekkor feltörtek, de Jani bácsi folytatta édesapja történetét.

– De milyen a sors keze. Apámat elvitték rehabilitálásra Budapestre még a Rákosi időszakban. Két hétig volt fent a kék ávónál. Mondták neki, hogy az épületben szabadon mozoghat, de az épületet el nem hagyhatja A második hét derekán reggel hét órakor le kellett ülnie egy ajtó előtt egy padra várakozni. Egy főhadnagynő elment előtte, a szeme viszont megakadt az apámon. Visszafordult, majd megkérdezte tőle, hogy maga Gazsi bácsi? Ekkor derült ki, hogy a zsidó család egyik megszöktetett lánya állt édesapám előtt. Azt mondta apámnak, hogy maradjon ott a padon, az ő engedélye nélkül senki sem viheti sehová. Eltelt pár perc és megjelent egy papírral a kezében. Ekkor mentette meg édesapám életét – mesélte könnyes szemekkel Jani bácsi.

Az emberség mindenkiben ott lapul, vallja Fazekas János. Életében mindig ember volt, negyven éves pályafutása alatt a szakmában is úgy cselekedett, ahogy édesapja tanította. Idén negyven éve űzi a szakmát szívvel-lélekkel. Számára ez már több, mint egy hivatás, maga a szerelem. A műhelyben mindenkit szívesen lát, és segít. Segít, mert ezt diktálja a szíve.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.