Szilágyi Mihály, orosházi mentőtiszt, zenész és amatőr triatlonos részt vett a Svájcban rendezett Iron Man versenyen és teljesítette a távot. Ez így nem sokat mond, de ha egy kicsit mélyebbre nézünk…
Amikor a Mount Everest első meghódítóját megkérdezték, miért mászta meg a csúcsot, egyszerűen azt válaszolta: Azért mert ott volt. Valami hasonlót fedezhetünk fel ebben az esetben is. Szilágyi Mihály talált egy óriási kihívást, keményen felkészült rá és megcsinálta. Álmodott egy nagyot és beteljesítette!
Egy baráti beszélgetésből indult az egész. Misi gyomai barátja, Hangya Balázs már végigcsinálta egyszer és egy tavaly augusztusi beszélgetés után érlelődött meg hősünkben az elhatározás, hogy ő bizony megmutatja, hogy kellő akarattal és kitartással negyven felett is végrehajthatóak ehhez hasonló léptékű, nagy tettek is. Befizette a részvételi díjat, amivel mintegy becsukta maga mögött a kaput, csak előre vitt az út.
– Balázstól kaptam néhány tanácsot a felkészüléshez. Az az alap, hogy ha egy verseny kb. nyolc órás, akkor minimum heti nyolc órát kell edzeni rá. Ezt így is csináltam. Mindig úszással kezdtem. Heti négy alkalommal, amikor szabad voltam, úsztam két kilométert, utána pedig vagy mellé futottam 10-12-14 kilométert, vagy mellé bicikliztem 70 és 100 km közötti távot – kezdi a beszámolót az orosházi mentőtiszt.
Augusztustól júniusig
Ehhez persze télen el kellett minden alkalommal utazni Hódmezővásárhelyre, ahol van fedett uszoda. Bánfi Enikővel utaztak, úsztak, futottak, kerékpároztak. Minden teljesített rész feladatnak örültek. Egyszer-egyszer a közösségi oldalakon is lehetett látni, hogy épp hol tartanak a felkészülésben, amely elé komoly akadályok gördültek.
– Télen, mikor hideg van, nem szabad sokat futni a szabadban, mert az immunrendszer rohamosan gyengül a hidegben és egy esetleges betegség egy-két hétre kivesz az edzésből. Ezért futópadon edzettem, ami egy „gyilkos” szerkezet. A másik nehézség az úszásnál jelentkezett. Allergiás vagyok a klórra, ami a medence vizében, különösen télen elég rendesen ott van. A kerékpárra sem lehetett itt a környéken felkészülni. Nincs terep, nincsenek hosszú emelkedők, lejtők. Spinninggel készültünk, ami erőnlétileg jót tett, de az Alpokra nem lehetett így sem felkészülni. Ehhez még jött természetesen az egésznek az anyagi vonzata, ami szintén nem volt kevés – sorolja Szilágyi Mihály.
1.9 km, 90 km, 21 km.
Így vagy úgy, de eljött a megmérettetés napja, amikor 2700 versenyző között, a korosztályában egyetlen magyarként nekivágott Svájcban az 1900 méter úszásból, kilencven kilométer kerékpározásból és huszonegy kilométer futásból álló Iron Man távnak.
– Úszásban jól ment a verseny megjavítottam az addigi legjobb eredményemet. A kerékpáros táv már nem volt felhőtlen. A kerékpárom, bár egy jobb gép, de erre a feladatra, a hosszú, kemény emelkedőkre szinte teljesen alkalmatlan volt, de az is megvolt. A futás aztán maga volt a halál. Elég borzalmasan nézhettem ki a végére, mert a helyi kísérők szinte percenként kérdezték, jól vagyok-e. Nem voltam jól, de így, vagy úgy, sikerült végig csinálni. Az utolsók közt értem be, de számomra ez így is nagy győzelem volt – idézte fel a versenyt.
Egy nagy cél elérésekor mindig adódik a kérdés: Hogyan tovább?
– Két lehetséges út van. Vagy visszaállsz a régi mindennapi kerékvágásba és jóleső érzéssel gondolsz vissza az egészre, vagy találsz magadnak új kihívást. Én ezt az utóbbit választottam. Szeretnék eljutni a következő, Dél-Afrikában rendezendő Iron Man versenyre, amelyre a mostani tapasztalatokat felhasználva, az elkövetkezendő két évben még jobban fel kell készülnöm – zárja a beszélgetést mosolyogva Mihály.
Van tehát új cél, van új motiváció és talán a kortársak előtt is van egy jó példa a kitartásra, akaratra, mellyel a nagy álmok is valóra válhatnak. Sok sikert Misi!
