Az olimpiára és tovább – Újabb díjjal ismerték el Szél Anna teljesítményét

Egész életét a birkózás határozta meg. Két bátyja hatására kezdte el a sportágat, azóta korosztályos Európa-bajnoki címekkel és világbajnoki dobogóval tette le a névjegyét a mezőnyben. Távolabbi célja az olimpia. Szél Anna szorgalmát és kitartását idén Fehér J. István és Flór László Örökös Vándordíjjal ismerték el.

– Hajtottam az elismerésre, hiszen néhány éve már a bátyám is megkapta és nem szerettem volna lemaradni tőle. Ez is egy csodálatos mérföldkő az életemben, a jövőben pedig olimpiát szeretnék nyerni orosházi színekben. Remélem sikerül és azt is díjazza majd a szülővárosom – mondta elismeréséről Szél Anna.

A fiatal orosházi lánynak tényleg minden esélye megvan egy vagy akár több olimpiai szereplése. Évekkel ezelőtt a testvérei hatására kezdett el birkózni, azóta viszont elképesztő mennyiségben szállítja az érmeket a korosztályos világversenyekről. Tavaly és idén is Európa-bajnokságot nyert, de világversenyen is felállhatott már a dobogóra. Ugyan már Budapesten él és tanul, a mai napig az Orosházi Spartacus Birkózó Klub hírnevét öregbíti.

Anna a városalapítási ünnepségen vehette át a díszes serleget (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Kitartó munkáját és impozáns eredményeit Fehér J. István és Flór László Örökös Vándordíjjal ismerték el a városalapítási ünnepségen.
– Igazából csak később értesültem róla a szüleimtől, nem tudtam, hogy neveztek, az Európa-bajnokságra készültem. Ráadásul szerencsém is volt, hogy változott az időpontja, így az edzőmmel részt tudtunk venni az ünnepségen. Természetesen új ruhát kellett vennem, de ez mindig nagy örömmel tölt el – mondta nevetve.

Anna minden idejét szeretett sportága tölti ki, szinte nincs olyan hétvége, hogy ne szerepelne hazai vagy nemzetközi versenyeken. A tanulásra is odafigyel és ugyan, még nem tudja, hol folytassa tanulmányait a középiskola végeztével, egy diploma is a céljai között szerepel.



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás