Károkat okoznak a veszélyes, korhadt fák Gádoroson

Kedden az egészségház épületét rongálta meg egy kidőlt fa Gádoroson, az anyagi kár jelentősnek ígérkezik. A nagyközség önkormányzata lépéseket tesz a további lehetséges károk elhárításának érdekében.

A közelmúltban egy kidőlt nyárfa miatt több száz ingatlanban nem volt áram, kedden pedig egy kettétört fa dőlt a gádorosi egészségház épületére, megrongálva annak tetőszerkezetét.

– Azonnal értesítettük a katasztrófavédelmet, akik húsz percen belül a helyszínre vonulva elkezdték a mentési munkálatokat, mivel egy közel 25-30 centiméteres ág szakadt rá az épületre – mondta Farkas László, a Pro Gádor Kft. ügyvezetője.

Az elkorhadt fák balesetveszélyesek  (Fotó: Rosta Tibor)

A kár nagyságát jól mutatja, hogy két napig tartottak a helyreállítási munkálatok. Megtudtuk, a fő gondot a negyven-ötven éves fák okozzák, amelyek bármelyik pillanatban akár tragédiát is okozhatnak.
– A katasztrófavédelem felhívta a figyelmet, hogy belátható időn belül itt is megoldást kell találni a koros és elkorhadt fák kitermelésére, mert hasonló esetek bármikor előfordulhatnak – ismertette Farkas László.

Az épületben keletkezett károk felmérése folyamatban van az önkormányzat azt tervezi, hogy a több tucat, nemrégiben kivágott nyárfa után, most ebből a parkból is eltávolítják a balesetveszélyes fákat.



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás