- hirdetés -

Látványos, érdekes és rémisztő jelmezekbe bújt fiatalok lepték el a Petőfi Művelődési Központ (PMK) Bubik termét június 9-én. Az Orosházi Gyermek-és Ifjúsági Önkormányzat által megrendezett első Japán Napon minden a Felkelő Nap országáról szólt, az anime rajongók pedig érdekesebbnél érdekesebb jelmezekbe bújva jelentek meg az egész napos rendezvényen. 

Még a szervezők is meglepődtek a létszám láttán, hatalmas volt az érdeklődés az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) első Japán Napján. Egy egész napot felölelő rendezvénysorozat fogadta a távol keleti ország szerelmeseit a PMK-ban. Az Orosházán egyedinek számító cosplay is szerepelt a programok között, még több érdeklődőt vonzva a találkozóra.

Démonnyúl, Hideri és megannyi más cosplay volt látható a Japán Napon (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Pallag Adrienntől, a rendezvény egyik szervezőjétől megtudtuk, a nagy sikert aratott Korea Nap után újra Ázsiában kalandoznak tovább, következő állomásuk Japán volt. Nem véletlen a választás, hiszen Orosházán is kiemelkedő a Felkelő Nap országa iránt ellenállhatatlan vonzalmat érző fiatalok száma.

– Egyre többen vannak azok, akik nem csak Japán, hanem egész Ázsia iránt érdeklődnek, így Orosházán és térségében is sokakat vonz ez a világ. Igyekeztünk úgy összeválogatni a programokat, hogy minden korosztály megtalálja a számára legérdekesebbet. A tavalyi Korea Napon tapasztalt nagy érdeklődés miatt döntöttünk amellett, hogy más helyszínen rendezzük meg a találkozót, a részvétel most is magas, sokan érkeztek a rendezvényre – nyilatkozta az OrosCafénak Pallag Adrienn.
Hozzátette, ez a nap tökéletes alkalom arra, hogy az azonos érdeklődési körrel rendelkezők megismerkedjenek egymással, ezáltal új baráti kapcsolatokra tegyenek szert.

Remek alkalom az önkifejezésre

Bielik Mária, egyszerűen csak Maja, nem méhecskévé, hanem egy igazán figyelemfelkeltő és önkifejező figurává alakult át az eseményre. A fiatal japánrajongó démonnyúlnak öltözve vonzotta magára a tekinteteket. 
– Imádom a horrort. Össze akartam vonni a cukit és a félelmetest, ebből lett a démonnyúl, egy felvágott szájjal, számomra egyértelmű volt, hogy ezt a jelmezt öltöm magamra. Az arcom átmaszkírozása elég hosszú folyamat volt, csak a száradás tartott két órán át – mesélte a démonnyúl. Kérdésünkre, hogy számára mit jelent Japán, nehezen tudott választ adni.
– Mit jelent nekem Japán? Imádom. Imádom a kultúrát, a zenét, a népviseletet, az ételeket, az embereket. Mindet imádok, ami Japán – nyilatkozta az OrosCafénak Bielik Mária.

Az egyik legérdekesebb program a gettó cosplay volt (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Azok számára, akiknek a cosplay, vagyis az anime (rajzolt japán film) hősök életre hívása idegen, meglepődésre adhat okot az, ha egy fiú parókában, nyuszifülbe és szoknyában jelenik meg valahol. Ez teljesen természetes ebben a világban.

Bencsik Balázs András ugyanis egy, az előbb felsorolt darabokból álló jelmezben érkezett a Japán Napra. Külön érdekessége, hogy az általa megszemélyesített karakter nem női szereplő, hanem egy fiú, aki szereti a női ruhákat, és pincérként dolgozik.
– Szerintem vicces és jól áll nekem ez a karakter. Számomra szórakoztató az anime, szeretem ezt a világot, az animációs filmek mindig is közel álltak hozzám. Japánt nagyon szeretem. Máskor részt vettem már cosplayeken, a MondoCon-on is, de a Békés Megyei Anime Társasággal is rendszeresen összegyűlünk – mesélte Bencsik Balázs András.

A programok sorozata egy kis agytornával vette kezdetét, a Kis Zseni Mentális Aritmetikai Iskola előadásában megismerkedtek a résztvevők a japánok számolási technikájával, amely az abakusz elvére épül.
Az egyik legérdekesebb program a gettó cosplay volt, itt a jelentkezőknek pár kiegészítőből kellett kreálniuk egy karaktert.

A közeljövőben egy újabb Korea Nap megvalósítását tervezik a szervezők.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.