- hirdetés -

Fegyverkereskedők lőttek a rendőrökre a főtéren, majd a tűzoltókat és mentőket riasztották egy elképzelt baleset helyszínére. Akcióból, látványból most sem volt hiány a június 9-i VI. Városi Kéklámpás Napon. Az áztató eső ellenére is sokan kíváncsiak voltak az egyenruhás szervezetek bemutatóira.

Már hagyomány, hogy a rendezvény felvonulással kezdődik. Nem volt másként idén sem. Szombaton reggel a tűzoltó laktanyától indult a menet, melyben a tűzoltók, rendőrök, mentők, mezőőrök, a készenléti rendőrök és – idén először – a kéményseprők vettek részt. Ezúttal hosszabb útvonalon szirénázva tettek egy kört a belvárosban, majd ezután érkeztek meg a kéklámpás nap helyszínére, a főtérre, ahol már szép számban várták őket a kilátogatók.

Különleges járműveket is elhoztak az egyenruhások (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

A megnyitón Dávid Zoltán polgármester hangsúlyozta, az egyenruhásokra mindig lehet számítani. Biztonságban érezhetik magukat az orosháziak, hiszen baj esetén a segítség nem marad el.

– Alig néhány napja fogalmaztam meg két gratuláló levelet. Az egyiket egy mentősnek címeztem, akit a szakma ismert el, mert elhivatottan, szívvel és lélekkel végzi munkáját. A másik levelet egy fiatal embernek írtam, aki éppen elkezdte rendőri pályáját és máris olyan helyzetbe került, amelytől legtöbben megrettentünk volna, de ő nem habozott és megmentette a fuldoklót.  Végül, néhány hónapja tűzoltóink kezét szoríthattam meg a bátor helytállásért, amit az Orosházi Kórház sürgősségi osztályán keletkezett elektromos tűz miatt. Ez csak három példa, de jól mutatják, hogy milyen nagyszerű emberek dolgoznak a városban élőkért – fogalmazott beszédében a polgármester.

A megnyitó után a 24. Határvadász Bevetési Osztály támogató kommandójának látványos bemutatója következett. Nagy Gyula őrnagy, a Határvadász Bevetési Főosztályának osztályvezetője szerint a taktikai, eljárási módok kötöttek, de sikerült újdonságot belecsempészni a tavalyi bemutatójukhoz képest. 

 

A készenléti rendőrség bemutatói ezzel még nem értek véget, hiszen előbb a kutyás egység munkájába tekinthettek be az érdeklődők, majd a fegyverkereskedők elleni tűzharc következett.

 

Idén közbeszólt az időjárás

A három szervezet közös bemutatója már áztató esőben zajlott, de igazán ez sem tántorította el a főtérre látogatókat. Jól mutatta, hogy a rendőrök, mentősök és tűzoltók munkája 24 órás. Minden hátráltató körülmény ellenére hatékonyan és a lehető legmagasabb szinten kell végezni a feladatukat, amit a szimuláció során is bebizonyítottak.

Esőben, hóban fagyban dolgoznak értünk a kéklámpások (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

A Városi Kéklámpás Nap ötlete hat évvel ezelőtt, Vincze Tiboré volt. Az Őrizd a Lángot Alapítvány elnöke, főszervező most is hangsúlyozta, ez a nap a kéklámpásokról szól.
– A rendezvény célja az elmúlt években nem változott, testközelből szeretnénk bemutatni a három szervezet mindennapjait. Az emberek általában csak akkor találkoznak velük, amikor baj történik, pedig munkájuk igen sokrétű, és a megelőzés is nagyon hangsúlyos szerepet játszik benne – mondta Vincze Tibor. Hozzátette, hogy a programok nagy részét az eső elmosta, de így is örömteli, hogy sokan kint voltak az eseményen.

Idén újra a rendezvény keretén belül adták át az év legjobb kéklámpásainak az elismeréseket. Az Év Rendőre Árus Norbert, az Év mentőse Móga Zoltán , az Év tűzoltója Jávorka Gábor, míg az Év készenléti rendőre Perza Tamás lett. Róluk részletesebben későbbi anyagainkban olvashatnak majd.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.