- hirdetés -

Negyedik helyen végzett a PET-BAU ASE női asztalitenisz csapata a múlt hétvégén, Szekszárdon megtartott négyes döntőn. Ezzel a klub történetének legnagyobb sikerét érték el Horváth Lilláék. 

A címvédő, Szekszárd mellett a Budaörs, az Erdért SE és a PET-BAU ASE jutott be az Extraliga idei négyes döntőjébe. Az előzetes esélylatolgatásnak megfelelően két vereséggel zártak az orosháziak.

– A Szekszárd elleni 7-0, teljesen reális, hiszen a válogatott Madarász mellett a két Európa-bajnok idegenlégiós Mihajlova és Paskuskiene nemzetközi viszonylatban is külön kategóriát képvisel – mondta Bogdánffy Csaba, a PET-BAU ASE szakosztályvezetője.

Ebben a felállásban utoljára szerepelt a PET-BAU ASE (Fotó: moatsz)

A bronzcsatában az ERDÉRT SE ellen léptek asztal elé vasárnap Horváth Lilláék. Az alapszakaszhoz hasonlóan ezúttal is 6-1-es főváűrosi sikerrel zárult a két együttes összecsapása.
– Az eredmény ellenére ezúttal reális esély volt a meglepetésre. Fehér Orsolya ezúttal legyőzte Ambrust, emellett több szoros mérkőzésen maradtunk alul. Ezek ellenére az egész csapat dicséretet érdemel a szezon során nyújtott teljesítményéért, aminek gyümölcse a negyedik hely – értékelt a szakosztályvezető.

A múlt hétvégi megmérettetésen megvédte a címét a szekszárdi együttes, mögöttük a Budaörs, az ERDÉRT SE és a PET-BAU ASE végzett.

Új felállásban jövőre

Megtudtuk, hogy ebben az összetételben utoljára állt fel a PET-BAU ASE az Extraligában. Húzóemberük, Tóth Edina a jelenleginél lényegesen jobb anyagi körülmények miatt a német másodosztályban folytatja pályafutását. Várhatóan a Statisztikából kölcsönben szereplő Fehér Orsolyát sem tudják megtartani az orosháziak.

Bogdánffy Csaba elmondta, hogy már gondoskodtak a pótlásukról.
– Egyesületünk játékosa lett a rutinos, nyolcszoros országos bajnok, ötszörös TOP 12-győztes és felnőtt csapat Eb-bronzérmes Braun Éva. Kölcsönjátékosként leigazoltuk az ifi ranglista harmadik helyét elfoglaló jelenleg az utánpótlás Eb-re készülő szolnoki Nagypál Mártát, valamint megegyezés született a Statisztika nevelésű ifi ranglista hetedik Göndör Fannival is – zárta a szakosztályvezető.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.