- hirdetés -

Az egykori kiváló színházi rendező, Sík Ferenc emlékére alapított díjat a Békés Megyei Önkormányzat, a Nemzeti Színház támogatásával. A rangos kitüntetést az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megnyitóján adják át első alkalommal.

Színházi elismerést alapított „Sík Ferenc-díj a magyar ősbemutatókért” elnevezéssel a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése. A rangos kitüntetést a Nemzeti Színházban mutatta be Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, valamint Lukács Sándor és Rubold Ödön színművészek.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjjal kitüntetett rendező, Sík Ferenc a XX. századi magyar színháztörténet meghatározó személyisége volt. A róla elnevezett jutalom célja, a rendező emlékének megőrzése mellett, hogy ösztönözze a magyar drámák megszületését és bemutatását.

A díjat évente egyszer adják, rendezők vagy társulatok egyaránt megkaphatják. Legfőbb kritériuma, hogy a győztes tevékenysége méltóvá váljon Sík Ferenc szellemi örökségéhez. Azok, akik a népművészet és a néptánc értékeit is beépítik színházművészetükbe, előnyben részesülnek a megítélés során.

A Nemzeti Színházban mutatták be a rangos elismerést (Fotó: Békés Megyei Önkormányzati Hivatal)

Idén hét javaslat érkezett a díjra érdemes személyekről és hét fős bizottság rendelkezett odaítéléséről is: Zalai Mihály és Rubold Ödön mellett Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója, Sík Zoltán Nándor, a Sík-család delegáltja, valamint a POSZT két válogatója, Árkosi Árpád, rendező és Kovács Dezső, kritikus alkották a döntéshozók csoportját.

Az alapító rendelet szerint az elismerést a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Zalai Mihály adja majd át, amire a POSZT megnyitóján kerül sor, június 7-én. A szerencsés nyertes egy plakettel és egy díszoklevéllel lesz gazdagabb.

Vidnyánszky Attila szerint a díj megszületésével a magyar drámák méltatlanul elhanyagolt ügye újra nagyobb figyelmet kaphat. Lukács Sándor és Rubold Ödön is jó kapcsolatot ápolt a néhai rendezővel, Lukács szerint jó hangulat, de egyben fegyelmezettség jellemezte az általa vezetett próbákat. Rubold Ödön örömét fejezte ki, hogy részt vehetett a döntőbizottság munkájában és így neve, még ha csak kis mértékben is, de összekapcsolódhatott Sík Ferencével.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.