- hirdetés -

Országos hatodik helyezést ért el az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola 4. osztályos diákokból szerveződött csapata a Nagy Digitális Kaland országos versenyen. Megtudtuk, a tehetséges gyerekek az iskolában elsajátított robotika ismereteiket kamatoztatva oldották meg a feladatokat.

– Az idén tíz éve fennálló robotika tehetségsávosaink országos 6. helyezettek lettek. Szorosan haladnak a nagyok nyomában az alsó tagozatos robotika, kódolás iránt fogékony tanulók. Ebben a tanévben lehetőségünk volt arra, hogy alsó tagozatosaink számára is szervezzünk robotika előkészítő tehetséggondozó foglalkozásokat. A gyerekek nagy örömmel fogadták az újfajta kihívásokat – emelte ki hírportálunknak Csányi Judit igazgatóhelyettes, akinek irányítása mellett a diákok a második félévben a LEGO WeDo-val építettek, programoztak, míg az első félévben a Scratch programnyelvvel ismerkedtek meg Líbor Roland informatikatanár vezetésével. A foglalkozások olyan motivált tanulási környezetet teremtettek a Vörösmarty tanulóinak, amelynek hatására önként vállalták el a Nagy Digitális Kaland feladatainak megoldását.

Idén 35 helyszínen több mint 3200 diák – korosztályonként több mint 500 csapat – vett részt a megmérettetésen, versenyzett egyszerre a legjobb helyért. A feladatok a digitális világgal, a logikus, algoritmikus gondolkodással és az internetbiztonsággal kapcsolatosak voltak. Érdekességét az adta, hogy az izgalmas, játékos, sokszor igen nehéz küldetéseket online teljesítették két korcsoportban, a 3-4. osztályosok és az 5-6. osztályosok.

Az ország legjobb tíz csapata közé jutott a Vörösmarty (Fotó: iskola)

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola háromfős csapatát 4. osztályos diákok alkották: Czombos Balázs, Csizmadia Róbert és Pásztor Kornél vállalta a próbát. A „Chipet csapat” a szegedi régióban a forduló legjobbja lett, így az országos első tíz helyezett közé került. A május 26-i országos eredményhirdetésen tudták meg a gyerekek, hogy országos 6. helyezést értek el első versenyükön, egy-egy VR-szemüveg lett a jutalmuk. A sikerélmény újabb feladatok elvégzésére ösztönzi őket, nyitottan, szorgalmasan haladnak tovább a digitális világ feltérképezésében.

A további eredményes 3-4. osztályos csapatok sora: 3Bit (Budapest, IV. kerület), DigiTeam (Szombathely), FireWall (Veszprém), Gyakorló (Kaposvár), logikids (Nyíregyháza), Micro Kids (Pécs), Nincs Wifi (Budaörs), Nyerőkockák (Dunaújváros), prok (Budapest, XXI. kerület).

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.