Orosházi tehetség a legjobbak között – Hart Gábor a Virtuózok színpadán

Egy orosházi versenyző, Hart Gábor is esélyes az idei Virtuózok című televíziós klasszikus zenei tehetségkutató műsor közönségdíjára. A voksainkat kedd éjfélig lehet leadni Gáborra.

Három versenyző, azaz Fekete Tamás (zongora), Hart Gábor (gitár) és Ninh Duc Hoang Long (magánének) jutott a döntőbe a Nagyok korcsoportjából a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató pénteki adásában.
A Duna Televízióban és az M5 kulturális csatornán sugárzott elődöntőben kilenc tehetség állt újra a zsűri elé. Itt jutott tovább a korcsoportos válogatóból nyolc versenytársával együtt Hart Gábor orosházi gitáros. 

A kilenc elődöntős ezúttal nem egyedül, hanem az idén 55. születésnapját ünneplő Liszt Ferenc Kamarazenekar kíséretével adott elő egy-egy művet. A zsűri tagja idén is Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes, Batta András Erkel Ferenc-díjas és Széchenyi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár, Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester, Érdemes Művész, a Magyar Állami Operaház tagja, Balázs János Liszt- és Junior Prima-díjas zongoraművész, Érdemes Művész és Várdai István Liszt-díjas csellóművész. A neves művészekből álló zsűri döntésével végül Fekete Tamás zongorával, Hart Gábor gitárral és Ninh Duc Hoang Long magánénekével jutott a Nagyok korcsoportjából a Virtuózok döntőjébe, ahol már szimfonikus zenei kíséret mellett mutathatják be tehetségüket.

Hart Gábor gitárral jutott a Nagyok korcsoportjából a Virtuózok döntőjébe (Fotó: Mediaklikk.hu)

Hart Gábor a fiatal orosházi gitárművész 1995.-ben született Orosházán. Tíz éves korában kezdett el gitározni az orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában, ahol Varga Zsolt volt a tanára, az ő  biztatására felvételizett sikeresen a Szegedi Tudomány Egyetem Vántus István Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Bozóki Andrea lett a mentora és tanára. – Az Ő keze alatt rengeteg versenyen értem el első és második helyezést többek között a VII. Országos Szakközépiskolai Gitárversenyen és a Székelyudvarhelyi Nemzetközi Gitárversenyen is – mesélt a kezdetekről Gábor.

A fiatal gitáros 2014-ben sikeresen felvételizett szintén Szegedre, a Zeneművészeti Karra, ahol is Pavlovits Dávid osztályába jár. Mint mondta, rengeteget köszönhet neki, hihetetlen mértékű tudással rendelkezik amellett, hogy járt már a New Yorki Carnegie Hall-ban, a legtöbbet játszott magyar gitáros zeneszerző is. – Ettől a tanévtől Csáki Andráshoz is járok, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeit Egyetem oktatója és egyben világhírű magyar gitáros is. Az egyetemi éveim alatt, több Országos verseny első helyét tudhatom magaménak – mondta az orosházi Gábor.

Mint mondta, idén április 13-án, sikerült megnyernie a Szegedi International Guitar Festivál keretein belül a nemzetközi versenyt, ahol külön darabot kellett írni. Ismertette, hogy a verseny fődíjaként, egy olyan programba került be, amely által több mint tíz euróapai gitárfesztiválra kapott meghívást hangversenyezni, kurzust tartani. Hart Gábor büszkén mesélte, jelenleg is óraadóként tanít az orosházi zeneiskolában.
– Idén februárban vettem a bátorságot, hogy jelentkezzek a Virtuózok című műsorba. Most már sajnos megboldogult nagyapám és anyukám éveken át tartó unszolására – sorolta a motivációkat Gábor. Elmondta, először is egy önéletrajzzal és egy videóval kellett jelentkezni a műsorba. Innen sikeresen továbbjutva egy élő fordulós válogatón kellett szakmai zsűri előtt bizonyítania, ahol korcsoportonként kiválasztották a legjobb 19 versenyzőt.

– Ezután már egy televíziós forduló következett, ahol sikeresen vettem az akadályt és egy „hegedűvel” továbbjuttatott Miklósa Erika – hangsúlyozta Gábor, majd hozzátette, az elődöntőben már csak kilenc versenyző maradt. Itt már a Liszt Ferenc kamarazenekarral kellett játszanom és nagy örömömre ismét továbbjuttatott a zsűri, így bekerültem a legjobb három közé, ahol még sosem volt gitáros – emelte ki mosolyogva Hart Gábor.

Hart Gábor Orosházán is tanít a zeneiskolában, ahol kezdetben növendék volt (Fotó: Facebook)

A gitáros fiatal ismertette, ez a forduló pénteken látható majd élő adásban, de  addig is kedd éjfélig lehet szavazni a Médiaklikk applikáción keresztül a heti közönség díjasra. A pénteki fordulóban még a zsűri szava dönt, ki jut tovább. Az abszolút győztesről viszont már a közönség szavazatai döntenek majd. 

A Virtuózok produkció, lehetőséget biztosít arra, hogy a közönség az elődöntőkben fellépő 27 zenész közül szavazzon kedvencére. Ehhez kell kiválasztani egyet, jelen esetben a nagyok korcsoportjából, melyben az orosházi Hart Gábor is indult, és május 29 éjfélig alapdíjas sms-ben vagy az internetről ingyenesen letölthető Virtuózok applikációval leadni rá a szavazatot.

A legtöbb voksot kapó zenész elnyeri a Virtuózok Közönségdíját. A közönség kedvenc a díjat a fináléban ünnepélyes keretek között kapja meg, a korcsoport győztesek és a fődíjas mellett.
A Közönségdíjra nevezhető versenyzők nevei és produkciói megtalálhatók a www.virtuozok.hu weboldalon, valamint a Facebookon, a Virtuózok hivatalos oldalán. Az sms-szavazás telefonszáma: +36-20/30/70-44-22-999


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás