- hirdetés -

Több fordulón át  vezetett Hegyi Ákos útja a békéscsabai döntőbe. A Vörösmarty iskola nyolcadik osztályos tanulója akár tudományos témákról is folyékonyan beszél idegen nyelven, az Országos angol nyelvi verseny utolsó fordulójában a 13. helyezést érte el.

Mintegy tízezren neveztek az ország minden területéről a többfordulós angol nyelvi kiírásra. Megtudtuk, az első forduló feladatait a diákok még az intézményükben írták meg, a második fordulóba pedig megyénként a legjobb huszonöt tanulót hívták be. A diákok a feladatlapok kitöltésével nemcsak nyelvi jártasságukról, hanem logikus gondolkodásukról, szókincsükről is számot adtak. Az országos fordulóban a legeredményesebb ötvenkettő hetedik és nyolcadik osztályos tanuló vett részt, a békéscsabai döntőben már szóban kellett érvelniük, állást foglalniuk több különböző témában a zsűri előtt.

Hegyi Ákos (Fotó: iskola)

– Ákosnak nem volt ismeretlen a verseny, hiszen tavaly is bejutott az országos fordulóba, akkor 16. lett, így tehát javított előző évi eredményén, ráadásul idén közel kétszer többen neveztek. Eredménye azért is kiemelkedő, mert tudását a heti három tanítási órán és a tehetséggondozó program keretében működő szakkörön, valamit saját szorgalmával szerezte meg, riválisai közül sokan angoltagozatos iskolákból érkeztek – fejtette ki Aminné Móricz Márta tanárnő. A diák felkészítője hozzátette, Hegyi Ákos hihetetlenül nagy szókinccsel rendelkezik, nemcsak hétköznapi, hanem tudományos témákról is folyékonyan beszél. Ehhez a tudáshoz rendkívüli szorgalom és precízség járul.

Az országos sikert elért tanuló úgy fogalmazott, az írásbeli feladatokat jobban szereti, ugyanis a szóbelinél nagyon izgul, néha nehezen jön az ötlet. – A feladatok elgondolkodtatóak voltak, és nincs idő felkészülni, azonnal reagálni kell, tehát ez a verseny talán még nehezebb is, mint néhány nyelvvizsga – mondta el Hegyi Ákos. A Vörösmarty tehetségének a következő cél elérését a középfokú nyelvvizsga megszerzése jelentheti.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.