- hirdetés -

Csordultig telt érdeklődőkkel a Petőfi Művelődési Központ színházterme május 23-án. A Tánckoktél nevű rendezvényen az épület tánctermében gyakorló csoportok léptek fel és adtak betekintést a táncosok életébe.

Már több éve hagyománnyá vált a Petőfi Művelődési Központ életében, hogy a táncteremben gyakorló csoportok évente egyszer bemutatják, hogy egész évben mit tanultak. A műsort társastánc, néptánc és modern tánc színesítette.

– Mivel a táncosok nagyon sok versenyre jutnak el, szüleik, családtagjaik vagy barátaik nem tudják mindenhova elkísérni őket. A Tánckoktél viszont jó lehetőséget biztosít arra, hogy bemutassák nekik, mit is képviselnek – mondta Baranyai Ilona a Petőfi Művelődési Központ kulturális csoportvezetője.

A fellépések előtt az adott tánccsoport rövid története és versenyeredményeinek ismertetése egyaránt elhangzott. Mindegyik formáció fantasztikus sikereket ért el, mind megyei, mind országos szinten a legutóbbi rendezvény óta.

A Harangos Néptáncegyüttes utánpótláscsoportjai, a Csengettyű és Kisharang Néptáncegyüttesek kezdték az előadások sorát és próbálták meg minél jobban megszerettetni a nézőkkel a hagyomány és a tiszta tánc örömét.

A Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola képviseletében két modern és egy társastánccsoport mutatta be tudását.

Idén is több táncműfaj képviselői mutathatták be tudásukat (klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

Ezután a Candy Dance Crew következett, akiktől három korosztály is színpadra lépett.
– Gyerekek, juniorok és felnőttek alkotják a csapatot. Nagyon szeretjük ezt a rendezvényt, hiszen itt színpadon mutathatjuk be produkcióinkat, ami mögött egy egész év kemény munkája és felkészülése áll. Minden táncszerető embernek megéri eljönni ilyenkor – mondta Földesi Szandra a Candy Dance Crew vezetője.

Hozzájuk hasonlóan a ReDance Hip Hop Crew is kiváló eredményekkel büszkélkedhet. Rétes Edina csoportját is több korosztály képviselői alkották, előadásuk az előttük fellépő tánccsoportok produkciójához hasonlóan nagy sikert aratott, hangos tapssal fogadta őket a közönség.

Végül a fiatal néptáncosok után felnőtt csoportjuk, a Harangos Néptáncegyüttes ismertette meg az érdeklődőkkel egy-egy tájegység vagy település adott tánctípusait.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.