- hirdetés -

Gyereknapon, azaz május huszonhetedikén az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája várja a látogatókat, köztük az orosházi is. Országszerte délelőtt tíz és délután négy között fogadják a laktanyák a gyerekeket, családokat, az érdeklődők betekintést nyerhetnek a tűzoltók életébe.

A katasztrófavédelem a nemzetközi gyermeknapon 2014 óta minden évben megtartja a Nyitott szertárkapuk elnevezésű rendezvényét. Az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája, vagyis az összes hivatásos tűzoltóság, katasztrófavédelmi őrs, önkormányzati tűzoltó-parancsnokság, illetve az önkéntes tűzoltó egyesületek többsége megnyitja kapuit ezen a napon a gyermekek előtt – írja a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapja.

Sisak a buksira, be is kell csatolni, úgy szabályos. A tűzoltók  kinyitotják a szertárkapukat, bárki bemehet hozzájuk vasárnap (Fotó: Melega Krisztián)

A nyílt napon lehetőség van közelről megvizsgálni a tűzoltók által nap mint nap használt járműveket, különleges felszereléseket, kicsik és nagyok bejárhatják a laktanyát is, vagyis betekintést nyernek a tűzoltók életébe. A nap során a tűzoltók több próbariasztást is végrehajtanak.

Évről évre húsz-harmincezer látogató érdeklődik az ingyenes rendezvény iránt. Az Orosházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság a családokat, gyermekeket 10 és 16 óra között fogadja. 

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.