Újra felbőgtek a motorok – Kilencedik Tótkomlós Racing (videó)

Több ezer néző, öblös motorhangok, hangos fékcsikorgások. Ez jellemezte a  IX. Tótkomlós Racing-et, amely a szórakoztatás mellett, karitatív célt is szolgált. 

Szombaton kezdődött az a kétnapos rendezvény, amelyet a Tótkomlósi Autósport Egyesület szervezett meg, immár kilencedik alkalommal. A Tótkomlós Racig, Kárai Exclusive Racig kupa május 19-én rajtceremóniával indult, ahol a gépek és a sofőrök is bemutatkoztak.

– Vasárnap reggeltől Art/Sprint futamoknak lehettünk résztvevői, amelyek három kilométeres utcai távon folynak, hat futamban vehetnek részt az autósok – tájékoztatott Karasz Róbert, versenyigazgató.

Száz versenyző nevezett be a Tótkomlósi Racing futamjaira (Klikk a képre) Fotó: Kecskeméti Krisztina

Karasz Róberttől megtudtuk, több ezer néző állt a kordonok mögött, rengetegen voltak kíváncsiak erre az országot megmozgató rendezvényre, amely karitatív célt is szolgált, hiszen a helyszínen vásárolható beszállókártyákból befolyt összeg száz százalékát, nyolc beteg gyermeknek ajánlották fel, a Tótkomlósi Evangélikus Egyházközséggel együttműködve. 

– A rendezvény 2010-ben nagyon nehezen indulhatott útnak – emlékezett vissza a kezdetekre Karasz Róbert. Mint mondja, akkor még minimális számban indultak versenyzők, mindössze 54 autó volt.  – Az utóbbi években már nem kevesebb, mint száz versenyző jön el a futamokra, ami véleményem szerint nagyon szép szám. Nemcsak a környező településekről, hanem Miskolcról, Pécsről és a Balaton környékéről is érkeztek nevezők – ismertette a verseny igazgatója. 

A megkérdezett résztvevők véleménye egybecsengett, mindenki nagyszerűen érezte magát és örült a rendezvénynek. További szavak helyett azonban, beszéljen inkább a helyszínen készített videós összefoglalónk:

 



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás