- hirdetés -

Két alkalommal is szerepet kapott a Duna TV Honfoglaló játékában Lesetár Dávid. Az orosházi fiatalembernek ráadásul sikerült is megnyernie az első kört.

Sokan szeretnek a népszerű stratégiai kvízjátékkal, a Honfoglalóval játszani az interneten, viszont kevesen mondhatják el magukról, hogy az erről szóló TV-műsorban is kipróbálhatták magukat. Lesetár Dávidnak azonban sikerült, ráadásul megfontolt taktikájának köszönhetően az alapjátékot is megnyerte.

– Különböző válogatások voltak az adások előtt. Először csak telefonon keresztül tettek fel kérdéseket, majd Budapestre is fel kellett utazni. Ott tesztet írtunk és interjút készítettek a jelentkezőkkel. Ezután még mindig volt hátra egy kisebb játékos feladat, és aki itt is megfelelt, mehetett a stúdióba hetekkel később – mesélte a játékba kerüléséről Dávid.

A Honfoglaló második fordulójáig, a Bajnokok Hetéig jutott az orosházi versenyző (Fotó: MédiaKlikk)

A Duna TV-n először április 26-án, a játék 85-ik adásában szerepelt. A területfoglalások után a sikeres hódításoknak és vártámadásoknak köszönhetően, egy utolsó pillanatos fordítással megnyerte a játékot.
– Már itt is nehéz kérdéseket kaptunk, hát még a következő fordulóban. A tudás mellett nagy adag szerencse is kell a Honfoglalóban a győzelemhez – összegzett a fiatal játékos.

Következhetett a játék második fordulója, a Bajnokok Hete, ami május 16-án került adásba. A műsor 96-ik részében fej-fej mellett haladva versenytársaival, végül a második helyen végzett.
– Néztem más adásokat is, a TV előtt természetesen könnyebbnek tűnik, belülről viszont egészen más – nyilatkozta.

Elmondása szerint életre szóló élményben volt része. Bár sajnálja egy kicsit, hogy nem nyerte meg a második kört, így sem elégedetlen, hiszen már az is óriási eredmény, hogy ott lehetett és sikerült megnyernie az alapjátékot.

A Rádió Kabaré Youtube-csatornáján mindkét adás, melyben Dávid is szerepelt visszanézhető:

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.