- hirdetés -

Egy hosszú szezon utolsó mérkőzéséhez érkezett az orosházi női kézilabdacsapat. Pénteken este a Balmazújvárost fogadják az Eötvös-csarnokban.

Az előző mérkőzésen egy hosszú, több mint kéthónapos veretlenségi széria szakadt meg Szentendrén, míg az OXXO Energy Orosházi NKC a Balmazújváros győzelmet ünnepelhetett az előző fordulóban. A Dajka István vezette csapat legutóbb a Hódmezővásárhely ellen ért el nyolcgólos sikert, és újabb lépést tett a bennmaradás felé. A szakember a találkozó után úgy fogalmazott a helyi televíziónak, hogy a győzelem reményében lépnek pályára Orosházán is.

A kiírás szerint idén öt együttes búcsúzik az NB I/B keleti csoportjából, ebben a veszélyzónában helyezkedik el jelenleg a Balmazújváros is. Ezért biztos, hogy kettőzött erővel lépnek pályára, hiszen győzelmük esetén a nyolcadik helyen zárhatják a bajnokságot, ezzel elkerülve a kiesést. A május 18-i találkozó az orosháziak számára sem lesz tét nélküli, hiszen pontokat kell szerezniük, hogy ismét megelőzzék a Göd együttesét a tabellán. Jó emlékeket őrizhetnek a Balmazújvárosról, hiszen decemberben magabiztosan hozták el a két pontot. Ezúttal szinte biztos, hogy nem lesz ilyen könnyű a feladat, de mindenképpen győzelemmel szeretné zárni a bajnokságot a csapat.

– Egy hosszú és változatos szezonon vagyunk túl. Szeretnénk győzelemmel búcsúzni az idénytől és a hazai közönségünktől, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a negyedik helyen végezzünk – nyilatkozta Papp László.

A pénteken 18 órától kezdődő mérkőzésre a belépés mindenki számára ingyenes lesz. Előtte már elkezdődnek a VII. Orosháza-Cup küzdelmei is, ahol mintegy nyolcvan egyesület, közel 800 fiatal kézilabdása küzd az érmekért három napon át.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.