Mindenki szeme a Zebra Zsaru

Zebra Zsaruk segítik a reggeli közlekedést. A héten még a Vörösmarty iskolánál, jövőhét keddtől az Eötvös iskola átkelőjénél találkozhatunk velük.

Kicsit korábban kell kelni, de nagyon izgalmas – így vélekednek reggeli feladatukról az orosházi Zebra Zsaruk, akik a Vörösmarty iskola Deák Ferenc utcai bejáratánál, a kijelölt gyalogos-átkelőhelynél egyenruhás rendőr felügyelete mellett segítik társaik biztonságos közlekedését. Ügyelnek arra, hogy az iskolába érkezők a zebrán keljenek át, és mindezt szabályosan tegyék, illetve figyelnek a kerékpárral érkezőkre is.

A Zebra Zsaru Program Orosházán két általános iskolában működik, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola és az Eötvös József Katolikus Általános Iskolában. Még a Vörösmarty iskola intézményében hat, az Eötvös iskolában tíz diák váltja egymást a zebránál. Reggel hét óra és háromnegyed nyolc között segítik az átkelést, a tanítási napok kezdetén, amikor mindenki siet, így biztosítva a balesetmentes közlekedést. 

Rendőri felügyelet mellett segítik a reggeli közlekedést a Zebra Zsaruk (Fotó: Rosta Tibor)

– Közelebb hozza a gyermekeket a rendőrséghez, ami fontos, hiszen szeretnénk, ha a rendőrség tevékenységeit jobban megismernék a gyerekek. Testközelben vagyunk a diákokkal, az iskolákban több programunk is működik, például a Zebra Akadémia Program, a Zebra Zsaru Program, a Kerékpáros Iskola Kupa, illetve a középiskolákban is több programmal jelen vagyunk – tájékoztatott Kis Rozália rendőr főhadnagy, az Orosházi Rendőrkapitányság Baleset-megelőzési előadója.

Kis Rozália rendőr főhadnagytól megtudtuk, ez a program a gyerekek felelősség tudatának építésében játszik szerepet, hiszen nem veszélytelen. Szülői nyilatkozathoz kötött a részvétel,  a szülőnek beleegyezését kell adnia ahhoz, hogy a gyermek rendőri segédlettel leléphessen az úttestre az autók elé. Kiemelte, csak 12. életévét betöltött fiatal lehet Zebra Zsaru.

Páli Mirella és Rákó Nelli hatodikos Zebra Zsaruk elmondták, önként jelentkeztek a programra. – Reggel a portán felvesszük a formaruhát: a mellényt, a tárcsát és a baseball sapkát, majd kiállunk és segítjük a reggeli közlekedést, amit nagyon élvezünk – mondta a két tanuló. 


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás