Kicsi, de veszélyes – Védjük kedvenceinket a szúnyogoktól

Bár igen apró, mégis nagy bajt okozhat házi kedvenceinknek ez a bosszantó élősködő. A szúnyogcsípés súlyos betegségeket idézhet elő, ezért feltétlenül gondoskodnunk kell a megelőzésről.

A szúnyogok amellett hogy idegesítőek tudnak lenni a folyamatos zümmögésükkel számos betegség hordozói lehetnek. Dr. Roszkos Zsanett orosházi állatorvos ismertette a problémát illetve a megelőzés lehetőségeit.

-A szúnyogcsípés következtében mind embernél mind állatnál allergiás reakció alakulhat ki. Ennek hatására vörös, viszkető foltok jelennek meg a testen, amit antihisztaminokkal illetve hűsítő krémekkel lehet enyhíteni – tájékoztatott az állatorvos.

Fontos négylábú kedvenceink védelme (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Dr. Roszkos Zsanett elmondta, bár, az állatok a testüket borító szőrzetüknek köszönhetően, kevés támadási felülettel rendelkeznek, a kutyák számára az egyik legveszélyesebb szúnyog által terjesztett betegség a szívférgesség. – Ennek során a szúnyog, mint köztigazda segíti a szívféreg lárváinak terjesztését és a vérszíváskor beoltott lárvák a kutyákban kifejlett férgekké fejlődve szívelégtelenséget okoznak – emelte ki az orosházi állatorvos.

Ezek az idegesítő vérszívók azonban nemcsak a kutyák, hanem a nyulak számára is veszélyes kórokozók terjesztésében vesznek részt. Dr. Roszkos Zsanett elmondta, a nyulak vérzéses betegségét és a myxomatózist is a szúnyog terjeszti, ezek halálos, gyógyíthatatlan betegségek.

A lakásban tartott állatokra is veszélyt jelent a szúnyogcsípés (Fotó: Orpheus Állatvédő Egyesület)

A prevenció kiemelten fontos, hiszen így elkerülhető, hogy a szúnyog kárt tegyen kedvencünk egészségében. – A szúnyogok ellen kutyák esetén rendelkezésre állnak úgynevezett repellens szerek, amelyek távol tartják a vérszívókat, ezek spot-on készítmények vagy nyakörvek lehetnek, illetve a nyulak számára a szúnyogok által terjesztett betegségek ellen védőoltás áll rendelkezésre – hangsúlyozta dr. Roszkos Zsanett.

Egy apró figyelmességgel elkerülhetőek azok a rendkívül veszélyes betegségek, amelyeket ezek a bosszantó, zümmögő élősködők okoznak házi kedvenceinknek. Négylábúink biztonsága érdekében érdemes a lakásban tartott kedvenceket is a szükséges módon védeni, a szúnyogok csípése ellen.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás