- hirdetés -

Családbarát Kórházi Osztály 2018 – áll a felirat az Orosházi Kórház harmadik emeleti folyosóján. Ennél azonban jóval többről szól ez a díj: jelzi, hogy a nők komfortos környezetben hozhatják világra gyermeküket és az ott dolgozók emberileg is sokat kapnak. Az elismerés egyben ugródeszka lehet akár több tízmilliós pályázatok elnyeréséhez is.

A Családbarát Kórházi Osztály pályázatot 2018-ban írták ki első alkalommal. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a magyarországi kórházakat tömörítő Magyar Kórházszövetség célkitűzése az volt, hogy a kórházi szférában már meglévő család- és emberbarát jó gyakorlatokat minél szélesebb körben megmutassa. Céljuk, hogy a családbarát szemlélet minél inkább elterjedjen, ezzel segítve a kórházi dolgozók jobb munka-magánélet egyensúlyát, nagyobb megbecsülését valamint a betegek és hozzátartozóik minél emberibb kiszolgálását.

Az Orosházi Kórházból a Szülészet Nőgyógyászati Osztály, a Csecsemő- és Gyermekosztály, valamint a Fül- Orr- Gégészeti Osztály pályázott az elismerő címre. Az országban összesen 16 kórházi osztály kapta meg az elismerést, köztük a orosházi Szülészet Nőgyógyászati Osztály. Az elismerést a Magyar Kórházszövetség konferenciáján adták át Egerben április végén. Az Orosházi Kórházat dr. Duray Gergő főigazgató, dr. Svarsnig Lajos osztályvezető főorvos és Hevesi Ágnes osztályvezető főnővér képviselte.

Az országban összesen 16 kórházi osztály kapta meg az elismerést, köztük a orosházi Szülészet Nőgyógyászati Osztály (Fotó: Orosházi Kórház)

A Szülészet Nőgyógyászati Osztály vezetője hangsúlyozta, több mint egy éve dolgoznak azon, hogy otthonosabb környezetet teremtsenek a nőgyógyászati betegek és a szülő nők számára.
– Elkészült a vajúdószoba, ahol van bordásfal, labda, ülőgarnitúra, televízió és hamarosan használni fogjuk a sarokkádat is. Emellett gondolunk saját dolgozóinkra is. Olyan programokat, munkahelyi összejöveteleket szervezünk, amiken ki tudnak kapcsolódni. A beosztást is próbáljuk úgy alakítani, hogy mindenkinek jusson ideje családjára. A helyettesítéseket is rugalmasan kezeljük: ha például egy kolléga gyermekének óvodai vagy iskolai műsora van, megoldjuk, hogy ott tudjon lenni – fogalmaz Dr. Svarsnig Lajos.

Az osztályvezető főorvos kiemelte, ez a cím egyrészt rangot ad, másrészt ugródeszka lehet pályázatok elnyeréséhez.
– A következő két évben a kormány 10 milliárd forintot kíván fordítani a szülészet nőgyógyászati kórházi osztályok fejlesztésére, hogy azokat családbaráttá, komfortosabbá tegyék. Ezen a pályázaton mi is indulni szeretnénk, aminek sikeréhez a családbarát osztály cím nagyban hozzájárulhat. Egy és két ágyas szobákat szeretnénk kialakítani külön vizesblokkokkal, hogy az édesapa vagy más hozzátartozó akár 24 órán át is bent lehessen az édesanya mellett – vázolta a terveket dr. Svarsnig Lajos.

A kórház főigazgatója hangsúlyozta, elsősorban az osztályon dolgozók érdeme, hogy megkapták ezt a minősítést.

– Ez a díj komoly eredmény, ami egyfajta rangot is ad az osztálynak és a kórháznak egyaránt. Visszajelzés arról, hogy jó úton járunk – fogalmazott dr. Duray Gergő. Hozzátette, a kórház egészében törekszenek a családbarát munkahely kialakítására, amiről a kórházszövetség kongresszusán előadást is tartott.

– Rendszeresen tartunk családi napot, mely idén június 30-án lesz, működik a nyári gyermekmegőrző, a Munkahelyi Wellness Programban kirándulásokat, túrákat szervezünk a dolgozóknak, de a sport terén is erősítünk, hiszen a kórházi focicsapat mellett van már futócsapat és sárkányhajó csapat is. A családbarát osztály elismerés az első lépés ahhoz, hogy a későbbiekben az egész intézmény a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Magyar Kórházszövetség Családbarát Kórház-díjában részesülhessen. Ezt leghamarabb 2019-ben nyerheti el az Orosházi Kórház, de ehhez még másik két osztálynak is meg kell szereznie a családbarát minősítést. Ezen is fogunk dolgozni a következő hónapokban – jelentette ki Duray Gergő.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.