Jók közül a legjobbat

Figyelemre méltó kezdeményezést indított útjára tavaly az Orosházi Kolbász Klub tagsága. Szárazkolbász háziversenyt hirdettek. Az elmúlt évi tapogatózó próbálkozást idén már egy profi módon megszervezett megmérettetés követte.

Tanuljunk egymástól! Ez volt a Molnár Imrétől származó alapötlet vezérmotívuma, mely a tavalyi, első verseny megrendezéséhez vezetett. Itt még a tagokból álló házi zsűri bírált és igazi bensőséges hangulat uralkodott.

Idénre már profikból álló ítész csapatot sikerült meghívni és az anonimitás is biztosítva volt.
– Sikerült megnyerni a célnak, a Gyulai Húskombinát hagyományőrző egyesületétől Hajduk Zoltánt, a húskombinát szárazáru készítő főellenőrét. Ő vállalta a zsűrielnökséget. Ugyanakkor meghívtuk a Csabai Kolbászklub három tagját is akik szintén segédkeztek a zsűrizésnél és egy füst alatt klubtalálkozót is rendezhettünk – tájékoztatott az orosházi klub  titkára, Sándor László.

A beérkezett tizenhat kolbászt a teljes névtelenség és esélyegyenlőség biztosítása érdekében megszámozták, a számokhoz tartozó neveket pedig lezárt boríték tartalmazta. Két órával a klub gyűlése előtt érkezett a zsűri és a nagy versenyeken alkalmazott pontozási szisztéma szerint értékelte a mintákat. Kinézetre, metszéslapra (szín, textúra), végül pedig illat- és ízhatásra kaptak pontokat a kolbászok, a pontszám függvényében pedig arany, ezüst, illetve bronz minősítést.

Most volt igazán nehéz dolga a zsűrinek, jók közül a legjobbat kiválasztani (Fotó: Kolbászklub)

– Rendkívül szigorú a minősítési rendszer. A maximális 50 pontból legalább 48-at kell elérni az arany-, 46-ot az ezüst-, és 44-et a bronz minősítéshez. Büszkén jelenthetem ki, hogy mind a tizenhat kolbász elérte valamelyik szintet. Öt aranyérmes, öt ezüstérmes és hat bronzérmes termék született. Az aranyérmesek közül választotta ki a zsűri a legjobbat, mely mint kiderült, Szabolovics Attila kolbásza lett – tette hozzá Sándor László.

Nem csak töltenek, főznek is

Két hete a Kolbászklub egyik csapata a kárpátaljai Mezőkaszony főzőversenyére volt hivatalos. Hat éve rendezik ott ezt a fajta versenyt és idén az elmúlt évek győzteseit – köztük az orosháziakat – hívták a Bajnokok Versenyére. A Restály György vezette egységnek 250 liter levest kellett elkészíteni, melyből száz liter ment a kóstolásra, a többit értékesítették, melyből részesült a főző csapat is. A kolbászklubosok orosházi csülkös bablevese végül harmadik lett a bajnokok küzdelmében.

Jobb, mint az útlevél

A kárpátaljai kirándulásba több érdekes történés is belefért. Kifelé a vámtisztekkel beszélgetve kiderült kik az utazók, és hová tartanak. Talán a hírnévnek is köszönhetően nem volt túl aprólékos a vizsgálat, gyorsan ment a határátlépés, melynek végén a mieink megígérték, hogy visszaúton odaadják a híres orosházi kolbász hiteles receptjét.

 – Visszafelé odaérkezésünkkor épp összeomlott az informatikai rendszer a határon. Az ismerős határőrnek átadtam a receptet. Amikor egy óra múltán ismét “életre kelt” a rendszer, mi voltunk az elsők, akiket kiszólítottak a sorból és átengedtek a határon – meséli mosolyogva Sándor László.

A Kolbászklubban zajlik az élet. A múlt hét végi háziverseny és klubtalálkozó után már Gerendásra a szombati, Szlovák Főző,- és Kolbászgyúró versenyre készül a klub, Bíró Béla vezette kis csapata.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás