- hirdetés -

Dávid Zoltán polgármester és Burka László, a területileg illetékes önkormányzati képviselő kedden az orosházi O-I Manufacturing Magyarország Kft. üveggyárába látogatott.

Az öblösüveggyár cégvezetője, Renato Freschi és a gyárigazgató, Fekete Péter fogadta május 15-én Dávid Zoltánt és Burka Lászlót. A látogatásra Burka László képviselő kezdeményezésére került sor. Az üveggyár felől, a szokottnál erősebb hanghatások okairól szerettek volna tájékozódni.

A megbeszélésen fény derült a probléma forrására. A kemence és a technológiai sorok felújítását követően a sűrített levegőt előállító kompresszorok beüzemelése és próbaüzeme van folyamatban a gyárban. A gyártási technológia indításához szükséges a sűrített levegőellátás. A részleges levegő szükséglet miatt a felesleget kiengedik, ami hanghatással jár. A technológiai sorok folyamatos beindításával ez az intenzív zaj csökken, illetve megszűnik.

Az üveggyár felől érkező, szokottnál nagyobb hanghatásokról értekeztek (Fotó: Bakos Viktória)

A jelenséggel kapcsolatosan az üveggyár gyors változást ígér, ugyanis szerdán a harmadik, pénteken pedig már a negyedik sort indítják. Várhatóan a következő hét, kedd-szerda környékén végleg megszűnik a probléma az utolsó gyártósor indításával.

Az O-I a kemencét tervezetten állította meg február 11-én és azt az elképzeléseknek megfelelően a legújabb technológiával teljesen újjáépítette. A megújult kemencével az üveggyár ökológiai lábnyoma még tovább csökkent és a lehető legminimálisabb energiafelhasználással fog működni az elkövetkezendő 12-15 évben, amikor újra esedékessé válik a felújítás. A kemence teljesítményének növelése mellett a gyártóterületen dolgozók munkakörülményeit is javítják, klimatizált és hangszigetelt operátor helyiségek kialakításával.

Az O-I idén 20 millió eurót fektetett a munkálatokba, amely csak a kezdet, ugyanis az elkövetkező időszakban további beruházásokat tervez a cég.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.