- hirdetés -

Bolívia, Azerbajdzsán, Oroszország és még megannyi terep. Molnár István az ifjú versenykerékpáros több nemzetközi versenyen is részt vett, sikereket egymásra halmozva tekerte körbe a fél világot. A múltról és a jelenről beszélgettünk.

Gyulán született, majd a szerelem csábította Orosházára Molnár Istvánt. A fiatal versenykerékpáros 29 éves létére már a világ több pontján is megfordult versenyeken, a dobogóra az esetek többségében felállhatott.

Rajongása a bicikli iránt még gyermekkorában kezdődött. Édesanyjával tekerték körbe Gyula városát és annak környékét, majd az idő múlásával az ártatlan időtöltésből komoly hivatás lett.
– A környékbeli gátakra és erdőkbe jártunk édesanyámmal, de a barátaimmal is sokat kerékpároztunk. Majd jött a dirt kerékpár, azzal különböző figurákat tanultunk, ezek emésztették az alkatrészeket. Az országúti kerékpár pedig úgy jött a képbe, hogy a kétezres évek elején keresztül ment a Tour de Hongrie Gyulán. Akkor láttam, ahogy a profik tekernek, én pedig akkor azt gondoltam: Na, ez tetszik, ezt én is tudnám csinálni – emlékezett vissza Molnár.

Gyermeki hobbiból vált hivatássá Molnár István (középen) számára a kerékpározás (Fotó: Vanik Zoltán)

Első országúti kerékpárját egy nyári munka során megkeresett fizetéséből vásárolta, majd 2004-ben részt vett első versenyén, ahol dobogóra is állhatott. Ekkor megjött az önbizalma, ezért csatlakozott a Békéscsabai Kerékpáros Egyesülethez.
– A következő évben már egymás után jöttek a magyar bajnokságok, majd a jó eredmények miatt bekerültem az ifi válogatottba, majd a felnőtt válogatottba. Az első külföldi versenyem az Isztriai-félszigeten volt. Oda úgy kerültem ki, hogy a Kritérium Magyar Bajnokságon hatalmasat estem, az oldalamról hiányzott a bőr, de az Isztrián is sikerült helytállnom – mesélte.

Egymás után jöttek a megmérettetések, a külföldi versenyek. Legemlékezetesebbnek a bolíviai kört emelte ki. A kulturális különbségek, a táj és maga az ország is magával ragadta Molnár Istvánt.
– Éppen véget ért a szezon, majd jött ez a bónuszverseny, egy tíznapos bolíviai kör. Nagy kihívás volt számomra és versenytársaimnak egyaránt, hiszen 4000 méter feletti magasságban kellett versenyeznünk. Kezdetben előnyben voltunk, de a magaslati oxigénhiány és a változó terepi viszonyok miatt csak egyik csapattársuknak sikerült befejeznie a futamot. La Paz, az ország fővárosa pedig lélegzetelállító volt, ott tölthettünk el pár napot, amit nagyon élveztem – idézte fel Molnár.

A fiatal bajnok bejárta a fél világot (Fotó: Vanik Zoltán)

Utolsó bajnokságát, a Felnőtt Országúti Magyar Bajnokságot 2015-ben nyerte meg Debrecenben, a Mugen Race csapat tagjaként. Elmondta, nem tudja számon tartani az elnyert érmek és serlegek számát.

A hivatásszerű versenyzést átmenetileg szünetelteti az ifjú ötszörös magyar bajnok, párjával, Széplaki Dórával Orosházán telepedtek le. Megszerette a várost, mondhatni második otthonává vált.
– Dórival úgy beszéltük, hogy a munka helyszínétől tesszük függővé, hogy hol is telepedünk le. Párom orosházi, a diploma megszerzése után sikerült szülővárosában elhelyezkedni, így követtem én is, tavaly novemberben költöztünk össze. Jelenleg én is Orosházán dolgozom.

Bár a sportot már nem hivatásaként űzi, szinten tartó edzéseket a mai napig végez, élete részeként tekint a kerékpározásra. Hogy a jövőre nézve milyen tervei vannak, nem árulta el, de egy biztos, nevével fogunk még találkozni a televízió képernyőin.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.