- hirdetés -

A közismereti tárgyak utolsó számonkérése zajlik csütörtökön. Aki nem a német nyelvet választotta, annak a mai nappal lezárul az írásbeli érettségik hete.

A négy részből álló angol nyelvű írásbelire összesen 180 perce van a vizsgázóknak. A szövegértési feladatsort 60 perc alatt kell kitölteni, 30 perc alatt pedig a nyelvhelyességi részt, egy 15 perces szünet után 30 perc van a hallott szöveg értésére, 60 pedig az íráskészségre. 

Ami a feladatokat illeti, lehet többek között feleletválasztás, igaz-hamis, egymáshoz rendelés (pl. címhez vagy képhez szöveg), sorrendállítás, hiányos szöveg kiegészítése, rövid választ igénylő feladatok, stb. A feladatsor 3-4 szövegből és 3-4 feladatból áll.

Idén a középszintű angolérettségi első részében az alábbi feladatokat kellett megoldani a diákoknak: egy világsajtót bejáró hírt kellett értelmezni, mely szerint öt hónap után mentettek ki két nőt egy vitorlásról -. Emellett három másik – jelnyelvi tolmácsokról, Mikulás-találkozóról és nyilvános beszédről szóló – szöveget is értelmezniük kellett.

A Kölcsey Ferenc Gimnázium Orosházi Tagintézményének diákjai is számot adtak tudásukról (Klikk a Képre) Fotó: Rosta Tibor

Reggel 8 órától az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a közép- és emelt szintű történelem írásbeli érettségik megoldásai. A középszintű megoldókulcsok ide kattintva, míg az emelt szintű feladatsor a javítási útmutatóval itt érhető el.

Az angolérettségi második, nyelvhelyességi feladatsorában a Kolumbusz-napról, a finn a feleségcipelésről (ez a finnek sportja) és vasúti kocsikról kaptak szöveget a diákok. Ez a vizsgarész a nyelvtani és lexikai tudást méri, így például előfordul, hogy szavakat kell beilleszteni egy szövegbe vagy igét ragozni.

A harmadik etapban hallott szövegértés volt a feladat. Az utolsó, negyedik feladatrészben levelet kellett írni. Itt szigorú terjedelmi korlátok vannak, ugyanis, aki alul- vagy túltejesíti a megadott szószámot, azt pontlevonással sújthatják. Az egyik levélnek 80-100 szó terjedelműnek kell lennie, a másiknak 100-120 szavasnak. 

A középszintű angol írásbeli vizsga 11:15-kor befejeződött, sokan már a szóbelikre koncentrálhatnak. 
Viszont van akinek még most következik a neheze: holnap német, jövőhéten pedig biológia, kémia és fizika számonkérés következik – ha valaki ezeket a tárgyakat választotta. Ez általában akkor fordul elő, ha  természetismereti tárgyak szükségesek az egyetemi felvételihez (pl. orvosi, gyógyszerész, mérnöki szakok).

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.