Gyöngyösről erősít az OFKSE

Az egykori válogatott balátlövő, Lele Ákos az Orosházi FKSE-Linamar kézilabdacsapatának első érkezője a 2018/19-es szezonra. Személyében egy magasan képzett, nagy rutinnal rendelkező és sokoldalú játékossal erősödik a csapat.

A 194 centiméter magas, 30 esztendős balátlövő Szegeden kezdte pályafutását, még 2005-ben, 17 esztendősen került fel az együttes felnőtt keretébe. Távozása után is élcsapatokban játszott, először 2008-as kölcsönszerződése után 2010-ben igazolt véglegesen Tatabányára. Itt húzóemberré vált, első válogatott meghívóját is ekkoriban kapta Mocsai Lajos szövetségi kapitánytól. Később Csurgón, majd újra Tatabányán játszott, előző csapatát, a Gyöngyöst 2016 óta erősítette.

Lele Ákos személyében tapasztalt játékos érkezik a csapathoz (Fotó: Zsedényi Péter-OFKSE.hu)

Még szegediként 2007-ben bajnoki címet szerzett, 2006-ban és 2008-ban a Magyar Kupában is diadalmaskodtak. A Tatabánya és a Csurgó színeiben pedig az EHF-Kupában szerzett tapasztalatot. A válogatottban 7 alkalommal jutott szóhoz, 9 gólt szerzett ezeken a mérkőzéseken.

Gyöngyösi színekben is jól kezdett, a 2016/17-es szezonban 92 gólig jutott 17 bajnoki mérkőzésen, tavasszal azonban súlyos vállsérülés hátráltatta. Műtétje után visszatérve a 2017/18-as szezonban 44 alkalommal szerzett gólt.

A klub honlapjának információi szerint Lele Ákos két éves megállapodást kötött az Orosházi FKSE-Linamar csapatával.



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás