- hirdetés -

A Székács gimnázium végzős tanulói is elbúcsúztak iskolájuktól szombat délelőtt.

Két osztály 34 végzős tanulója volt főszereplője a mai napnak, értük szólalt meg a harang, öltözött ünneplőbe az iskola, gyűltek össze szülők, tanárok, diákok, rokonok, jó barátok. Együtt, közösen még egyszer körbejárták az iskolát, ahol az évek alatt ezernyi emlék gyűlt össze, és amit magukkal visznek, az alkotó jövőbe. 

A díszteremben tartott ünnepségen a tizenegyedikesek nevében Kovács Fanni, így búcsúztatta a végzősöket: Őrizzétek meg szívetekben ennek az iskolának a közösségét, melynek ti is tagjai voltatok. Őrizzétek meg emlékezetetekben az itt uralkodó hangulatot, ami semmi máshoz nem fogható.

A búcsú nem végleges (klikk a képre) Fotó: Rosta Tibor

A tizenkettedikesek gondolatait Szalkay Judit tolmácsolta. Búcsúzott tanáraiktól, diáktársaiktól. Beszédében elmondta, most kezdik megérteni és értékelni mindazt, amit eddig kaptak szüleiktől, családjuktól, társaiktól, és nem utolsó sorban tanáraiktól.
– Nekik köszönhetjük, hogy szilárd alapokkal indulunk a következő feladatunk, az érettségi vizsgák felé. Kezdjük látni és átérezni a dolgok súlyát és jelentőségét, már más szemmel tekintünk a világra – fogalmazott Szalkay Judit.

Fehér Borbála: Az iskola mindig visszavárja a diákokat (klikk a képre) Fotó: Rosta Tibor

Ezek után Fehér Borbála igazgatónő osztotta meg ünnepi és útravaló gondolatait a ballagókkal. Beszédében a felnőtt korba lépett fiatalok küldetéséről is szólt. Hangsúlyozta, a végzős diákok, tanulók igen, de iskolások már nem lesznek, most hagyják el végleg a klasszikus iskolai körülményeket, ám, ma már az élethosszig tartó tanulás nem a jövő társadalmának víziója, hanem a valóság. Ünnepi beszédét úgy zárta, a SZEVA mindig visszavárja búcsúzó diákjait. 

A 15. ballagását ünneplő intézményben a megható esemény közös imádsággal zárult.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.