- hirdetés -

Két hónapja nem talált legyőzőre az orosházi női kézilabdacsapat – ezt a szériát folytatná a hétvégén is a kiesés ellen menekülő Hajdúnánás ellen. Nem számítanak könnyű találkozóra, de hazai pályán mindenképpen a két pont megszerzése a cél.

A következő ellenfél egyáltalán nincs könnyű helyzetben, a kiírás szerint idén öt csapat távozik az NB I/B-s bajnokságból. A tabella hátsó régiójában többen pályáznak a legjobb kieső helyére, bízva, hogy nem minden feljutó vállalja a szereplést és így megőrizhetik a másodosztályú tagságot. Ennek a megszerzésére az egyik legnagyobb esélyes a Hajdúnánás, így biztos a végsőkig küzdenek majd szombaton.

Így tettek ősszel is, ahol végül egy pontot otthagyott az OXXO Energy Orosházi NKC a hajdúságiak otthonában. Az előző fordulóban kiesési rangadón magabiztos győzelmet szereztek a Hódmezővásárhely ellen.

Papp László tanítványai sem lehetnek elégedetlenek az utóbbi időszak eredményeivel, hiszen március óta nem hagytak el pont nélkül a küzdőteret. Többek között jó játékkal döntetlent értek el a PC Trade Szeged KKSE ellen, míg legutóbb a Szent István-OTP otthonából távoztak győztesen.

– Az utóbbi időszakban sikerült megalapoznunk, hogy a mérkőzésekre önbizalommal telve álljunk hozzá. Nem lesz ez másként a hétvégén a Hajdúnánás ellen sem. Mindenképp folytatni szeretnénk a jó szériát és kiszolgálni a mindig lelkes közönségünket – fogalmazott Papp László, vezetőedző.

A találkozó ezúttal rendhagyó időpontban kezdődik, április 28-án 15 óra 30 perckor hangzik el majd a kezdősípszó az Eötvös-csarnokban. A felnőttek előtt az ifjúsági csapat is megmérkőzik majd 13 óra 30 perctől.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.