- hirdetés -

Tavalyhoz képest több mint háromszorosára nőtt a jelentkezések száma az orosházi Kodolányi János Főiskolán. A 194 jelentkezőből 72 fő az első helyen jelölte meg a felsőoktatási intézményt, ahol nagy számban szeretnének Békés megyéből továbbtanulni.

A 2018 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre 194 fő adta be jelentkezését a Kodolányi János Főiskola orosházi székhelyére. Mint dr. Malatyinszki Szilárd intézményvezetőtől megtudtuk, a jelentkezők több mint 80 százaléka Békés megyei, ezen túl többen jelentkeztek Csongrád megyéből is.

Idén az emberi erőforrások, gazdálkodás és menedzsment, turizmus és vendéglátás alapképzések, illetve felsőoktatási szakképzések volt a legnépszerűbb a továbbtanulni vágyók körében. Az intézményvezető kiemelte, a jelentkezők száma több mint háromszorosa a tavalyinak, ami a hatékony kommunikációnak és az ösztöndíjprogramnak köszönhető.

Mint ismeretes, Orosháza Város Önkormányzatának támogatásával, a Kodolányi János Főiskola nappali tagozatos képzésein díjmentesen tanulhatnak a Békés megyei lakcímmel rendelkező személyek. Ehhez természetesen teljesítménykövetelmények is társulnak, amelynek értelmében a mintatervnek megfelelően kell teljesíteni a szükséges krediteket.

Dr. Malatyinszki Szilárd elmondta, a felsőoktatásba jelentkezők április 19-től változtathatnak az intézmények közötti sorrendet a felvi.hu e-felvételi felületén, így ezek a számok változhatnak. Aki valamiért nem tud bejutni a Kodolányi János Főiskolára, a július végén kezdődő pótjelentkezési időszakban újrapróbálkozhat.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.