Orosházi érmeket és rekordmezőnyt hozott a Sulivívó Találkozó

Minden eddiginél többen vettek részt a III. Sulivívó Találkozó és Diákolimpia kiírásán az elmúlt hétvégén a budapesti BOK-csarnokban. Hetven páston, mintegy háromezer gyermek vívott küzdelmeket péntektől vasárnapig, sőt, olimpiai, világ- és Európa-bajnok vívókkal is találkozhattak a jövő reménységei. Az orosházi fiatalok közül többen nemcsak élményekkel, hanem érmekkel is gazdagodtak.

A Sulivívó program öt évvel ezelőtti indulását követően töretlenül fejlődik, egyre több gyermeknek van lehetősége hazánkban elsajátítani a sportág alapjait. A fővárosi gála és verseny újfent motivációs erővel hatott az orosházi tanítványokra is, szemtanúi lehettek például Szilágyi Áron olimpiai bajnok és az aktuális egyéni világbajnok, Szatmári András bemutató küzdelmének.

A Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület szakmai irányításával városunk valamennyi iskolája képviseltette magát az Országos Diákolimpia döntőjében.

Sikeresen szerepeltek a fiatalok a diákolimpián (Fotó: egyesület)

Egyéni Eredmények:

Női Kard II. korcsoport 
3. Papp Zsanett – Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Női Kard III. korcsoport 
3. Kis Abigél – Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium
Férfi Kard VI. korcsoport 
7. Németh Dániel – Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

További helyezések:

II. korcsoport 
15. Perity Jázmin – Czina Sándor Tagintézmény
27. Mihalik Szilárd – Czina Sándor Tagintézmény

III. korcsoport 
18. V.Janecskó Dorina Anna – Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
30. Szigethy Mátyás – Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
39. Séllei Ferenc Levente – Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
40. Bánfi Botond Barnabás – Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
44. Rózsa Anna – Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
46. Buza Gergő – Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
51. Balog Botond – Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
54. Pap Márk – Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola

IV. korcsoport
25. Kecskés Judit – Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
44. Barányi Barnabás – Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
51. Faragó Zsombor Zsolt – Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola

Férfi Kard Csapat Döntő

III. korosztály – 5. hely
Csapattagok:
Balog Botond, Pap Márk, Séllei Ferenc Levente, Buza Gergő

– Mindenki kihozta magából a legtöbbet, elégedettek vagyunk a hétvége teljesítményével és eredményeivel. Három versenyzőnk is éremmel térhetett haza az országos versenyről. Mostanra Orosháza város összes intézményéből van vívónk egyesületünkben – értékelte az országos megmérettetést Nagy Nándor edző, aki a verseny egyik számítógépes főbírója volt. Az orosházi gyerekek munkáját Pusztai Lajos vezetőedző-elnök és Polónyi Csaba segítették a helyszínen. Az éremátadásnál többek között olyan nagy egyéniségek is jelen voltak, mint Sákovicsné Dömölky Lídia, Nagy Tímea, Szász-Kovács Emese, Csongrádi László olimpiai bajnokok, Boczkó Gábor, Nemcsik Zsolt, Rédli András világbajnokok. Csampa Zsolt, a hazai vívószövetség elnöke reméli, sok diák kedvét sikerült meghozniuk a víváshoz, amivel tovább öregbíthetik Magyarország legnemesebb és legeredményesebb sportágának hírnevét.

Nagy Nándor edzőtől megtudtuk továbbá, hogy a pénteki Sulivívó Találkozón is szépen dolgoztak az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium diákjai. A Református iskolában már évek óta oktatják, míg az Evangélikus iskolában szeptembertől indítják el először a Sulivívó programot órarendi keretek között. A tudáspróbán kiemelkedő eredményt ért el Mátrai Adél, a Református iskola 3. osztályos tanulója, valamint Szigethy Mátyás, a Székács iskola 6. osztályos diákja.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás